Rendezte: Takeshi MiyasakaAz egykori jakuzafőnökből színésszé lett Noboru Ando időnként íróként, illetve tanácsadóként is közreműködött bizonyos filmekben. Egykori családja, az Ando-gumi története már többször is filmre került (volt, amelyikben Ando saját magát alakította), de ezek legtöbbje valójában csak valós élményeken alapuló, de alapjában véve fiktív történetek voltak. (Ráadásul nem csak jakuzafilmek, de erotikus pinku-eigák is készültek Ando „élményei” alapján!) Mint ahogyan a The Legend Of The Ando Family: The Road To Hell is, mely szintén az egykori oyabun bábáskodása mellett és feltehetően vigyázó szemei előtt lett forgatva, bár azt most is kétlem, hogy a filmnek kifejezetten magas lenne a valóságtartalma.
Genji Sokabe 15 évet kapott, amiért megölte a Rendo csoport fejét, ezzel hatalomra segítve saját közvetlen főnökét, Hino-t. Szabadulása után a férfi csak szórakozik, és balhéból-balhéba keveri magát. Egyszer azonban túl messzire megy, amivel sikerül felbosszantania a Fudoji családot. Főnökei megpróbálják a dolgot elsimítani, de Genji ezek után sem fér a bőrébe, és csak tovább súlyosbítja a helyzetet, amikor a bocsánatkérés helyett rálő a Fudoji embereire. Ezzel az akciójával a háború szélére sodorja a saját klánját, Hino főnök pedig megparancsolja Genji-nek, hogy húzza meg magát valahol, amíg a konfliktus nem rendeződik. A tárgyalások végül sikerrel járnak, így újra szent a béke a két család között, ám Genji jóvoltából ez ismét nem tart sokáig. A forrófejű jakuza ekkor már a saját klánja számára is kezd egyre kellemetlenebbé válni.
Elsőre talán hagyományos „megvadult jakuza az egész világ ellen” történetnek tűnik, de Genji Sokabe karaktere jóval bonyolultabb és sokrétűbb, mint a hasonló filmek főhősei. Ő egy tragikus figura, akinek a viselkedésére nem is olyan könnyű magyarázatot találni, és annyival sem lehet elintézni, hogy mindent a börtönben eltöltött évek számlájára írunk. Genji érdekes átalakuláson megy keresztül a film során. A Fudoji család haragját például azzal vívja ki, hogy kb. 3 másodperc alatt kirabol egy a Fudoji érdekeltségbe tartozó szerencsejáték-barlangot, majd teljesen kivetkőzve önmagából, egy szórakozóhelyen nyilvánosan szétszórja a pénzt, levizeli a vendégeket, és az este megkoronázásaképpen, mindenki szeme láttára magáévá teszi csinos nőismerősét. A későbbiekben ez a vadállatiasság aztán alábbhagy, és egy flegma, életunt figurává válik, akit mintha már semmi nem érdekelne a világon. Egész végig saját maga alatt vágja a fát, a film során pedig fokozatosan egyre mélyebbre süllyed saját poklában, hogy aztán a legvégére már egy teljesen irányíthatatlan, pusztitó démonná váljon.
Renitens viselkedésének oka talán abban keresendő, hogy Genji egy régimódi jakuza, aki abban az időben került börtönbe, amikor az ügyeket még főleg fegyverrel intézték, így nehezen veszi tudomásul az új és fiatalabb vezetés által előnyösebbnek tartott tárgyalásos módszereket. Manapság már minden a pénz körül zajlik, őt viszont nem érdekli a pénz. Ő abban hisz, hogy akinél az erő, annál a hatalom. Nem igazán találja a helyét ebben az újfajta rendszerben, a büszkesége pedig nem engedi, hogy bárki előtt is megalázkodjon. Egyetlen ember érdemli csak meg a tiszteletét, ő pedig nem más, mint Hino főnök, aki amolyan apafigura is a számára. Kettejük között különös, kivülről nehezen érthető kötelék van. Ez az önfejűség azonban áldozatokat is követel. Genji öreg barátját például a férfi nyomában lévő gengszterek korházba juttatják, amiért az nem volt hajlandó felfedni annak rejtekhelyét. Ez természetesen csak olaj volt a tűzre, hiszen ezekután a felbőszült Genji rettenetes mészárlást visz végbe a Fudoji főhadiszállásán, tovább súlyosbítva a kialakult helyzetet. A bujkálás alatt pedig unalmában módszeres önpusztításba kezd, amikor is rászokik a kábítószerre. Barátnője (akit egészen odáig csak egyszerű szextárgyként kezelt) még éppen az utolsó pillanatban menti meg az addigra már kis híján teljesen ronccsá vált férfit. Ám később ez az odaadó szerelem is a hajtóvadászat áldozatául esik, ami után Genji már tényleg veszélyes fegyverré válik.
A főszerepben látható, koreai származású rocksztár Hakuryu, elsősorban Kitano és Miike filmjeiből lehet ismerős, ahol általában a Genji-éhez hasonló, egykedvű karaktereket alakít. Játéka most is nagyban hozzájárult a film sikeréhez. Hino főnököt pedig egy igazi legenda, Hiroki Matsukata személyesíti meg, aki talán az egyetlen olyan még élő színész, aki a ninkyo és a jitsuroku filmek után, a kortárs jakuzafilmekben is rendszeresen bebizonyíthatja, hogy nem véletlenül ő a műfaj egyik legnagyobb alakja. Kisebb cameo szintű szereplés erejéig még Hisao Maki is megjelenik, akiről a későbbiekben még gyakran lesz szó. (Róla egyelőre csak annyit, hogy egy igazi polihisztor, aki mangákat ír, filmekben játszik és rendez, mellesleg Miike egyik mentora és egykori karatetanára.)
A The Legend Of The Ando Family: The Road To Hell egy szomorkás hangulatú, akciódús jakuzafilm, melynek története kellően fordulatos ugyan, ám egy kissé talán kiszámítható. De a nagyszerűen eltalált keserédes hangulat, az ebben nem kis szerepet játszó fantasztikus zene, az érdekes karakterek, valamint a kiváló színészi alakítások okán azonban még így is kiemelkedik az átlag modern jakuzafilmek sorából.
10 megjegyzés:
A leírás alapján a mukinak a végére jobb, hogy meghal. Kissé mintha a japó filmekben a kelleténél többször szerepelnének a sittről frissiben szabadult jakuzákok. Mintha mártír szerep jutna nekijek és olybá tűnik próbálnak rászolgálni a rosszhírükre. Nem logikus. Nekem. Na.
H
Jogos! Az újabb jakuzafilmek, sajnos nem éppen az eredetiségükről híresek, talán nem is véletlen, hogy csak DVD-re készülnek. Persze vannak kivételek is.
De bármennyire is kiszámíthatóak ezek az alapsztorik, a végkifejletig vezető út sokkal színesebb, mint gondolnád. Sokkal lényegesebbek a konfliktusokat kiváltó okok, a különböző kapcsolatok, a jellemfejlődés vagy maguk a karakterek. Néha meg csak a hangulat, vagy az akció.
Olyan, mint a többi zsánerfilm. Úgyis tudod, hogy a végén meghal a szörny, és hogy megölik a terroristát, de azért mégis tudod élvezni.
De azért az is igaz, hogy rengeteg jakuzafilm igaz történet alapján készült, és hát sok a jakuza, az Abashiri börtönben meg sok a hely. :)
Olyan nincs ami a börtönéletről szól?
Ha ennyire nincs visszatartó ereje a japán börtönöknek akkor vagy a jakuzák totálisan antiszociálisak (tehát sose szabadna őket kiengedni
) vagy pedig azok nem börtönök hanem szanatóriumok.
H
Rengeteg film van a börtönökről. :)
A jakuzák a háború után nagyon sokan lettek, a különböző csoportok tagjainak összlétszáma nagyobb volt, mint az akkori hadsereg. A börtönök viszont zsúfolásig tele voltak, ezért elég hamar ki is rugdosták az embereket onnan.
Azonkívül az is szokás volt, hogy bizonyos gyilkosságok, és egyéb balhék után a jakuzák "beáldoztak" egy-egy kisebb rangú katonát, hogy ülje le ő a büntetést. Ilyenkor gondoskodtak a családjáról, és amikor kijött, magasabb rangba helyezték. A börtön mondhatni formális dolog volt. A jakuzák egyébként odabent is élték a saját életüket, a kezük is kiért a börtön falain kívülre, onnan is tudtak irányítani dolgokat, plusz az őröket is legtöbbször megkenték, szóval nem kellett nagyon szenvedniük.
De voltak persze keményebb helyek is. Manapság már átalakulóban van a Jakuza, kevesebb a gyilkosság, leszámolás. Ők okosba nyomják, nem ám úgy, mint a többiek. :)
De ez a valóság. A filmekben természetesen sok a túlzás.
Érdekes, hogy a japánok a saját folklórjukból táplálkoznak a mai napig. Európai (amerikai akármilyen) tehát nekik egzotikus filmjük nincs is?
H
Nyilván van, de azok kevésbé érdekesek vagy népszerűek. :)
Érdekes és színes folklórjuk, illetve történelmük van, érdemes belőle táplálkozni. Néha meg egy kicsit hozzákeverik a nyugati kultúrát, és még érdekesebb eredmény születik.
Pedig szerintem érdekes lenne látni, hogy milyen módon látják a világot ők. Mert ugye a sajtájukról megmutatják az elképzelésüket. De a kerekszeműekről nem nagyon nyilatkoznak. Lehet udvariasságból :-D
Biztos lesújtó véleményük van...
A japánok amennyire én tudom kedvelik az amerikai lifestyle-t, és tisztelik az európai kultúrát.
Bizonyos mangákból és anime-kből pedig az jön le, hogy az európai történelemmel könnyen tudnak azonosulni. Ez persze nem csoda, mivel nem nehéz analógiákat találni a középkori lovagok, és a szamurájok között.
Nos mindezek fényében erős romatika szaga van az egésznek. Ami viszont a történet veztésből nem igazán tükröződik. Kábé mintha Kvazimódó uzsonnaidőben mindig megcvcsupálta volna Eszmeraldát vizes kötéllel. (vagy láncal kinek ízlése szerint)
Szinte minden japán filmben van némi romantika. A jakuzafilmekben is, csak szerencsére még az egészséges mértékhatáron belül, bár a régebbi ninkyo filmekben nyilván sokkal több.
Modern jakuzafilm = erős karakterek, nagy adag erőszak és akció, többnyire nem túl eredeti, de azért még bőven fordulatos sztori, cseppnyi szentimentalizmus, egy kis adag erotika, és a szinte elmaradhatatlan katartikus lezárás.
:)
Megjegyzés küldése