- Onibi
Rendezte: Rokuro Mochizuki
Yoshio Harada emlékére (1940 - 2011)
Rokuro Mochizuki, a romantikus jakuzafilmek nagymestere a 90-es évek közepén érte el legnagyobb sikereit. Az Another Lonely Hitman, az A Yakuza in Love és az Onibi: The Fire Within egyaránt nagy közönség- és szakmai siker lett. Az eredetileg az Another Lonely Hitman folytatásának szánt Onibi (az "another" és a 2 már nem mutatott volna jól a címben) sem éppen egy akciódús jakuzafilm, sokkal inkább egy melankólikus, lassú folyású romantikus jakuza-dráma, ám ennek ellenére sem mondanám unalmasnak, viszont annál inkább gondolom róla azt, hogy egy remek film.
Kunihiro (Yoshio Harada) több, mint húsz év után kijön a börtönből, ahová két ember megölése miatt került. Régi barátja Tanigawa (Sho Aikawa) szívesen látná az időközben megújult klánban a szinte már legendaszámba menő ex-jakuzát, de Kunihiro úgy dönt, hogy kerüli a bajt és annak a kockázatát, hogy újra börtönbe kerüljön, és ezért inkább a normális életet választja, még ha a beilleszkedés kissé nehézkes is a számára. Megismerkedik Asakóval (Reiko Kataoka) a zongorista nővel, akivel egymásba szeretnek, és boldogan élnének is, de amikor az Asako nővérének életét tönkretévő nőcsábászt a pár megleckézteti, magukra hozzák a bajt. A kérdéses férfi ugyanis a rivális jakuzaklán főnökének testvére.
Mochizuki Kunihiro alakját egy igazi jakuzáról mintázta, aki két ember megöléséért hosszú ideig volt börtönben. A talákozásukkor a rendező érdekesnek találta a férfi ambivalens viselkedését, és az erőszakhoz való viszonyulását, ugyanis azt állította, hogy még egy embert meg akar ölni, de olyat, aki miatt érdemes ölni, mert a korábbi áldozatai jelentéktelen figurák voltak.
A filmben mindezt a kettősséget, mind az áldozathozatalra való készséget megfigyelhetjük Kunihiro karakterében is. A férfi nagyon hosszú idő után érkezik vissza a kinti életbe, és ez a viselkedésén is meglátszik. Nehezen viszonyul a dolgokhoz, nem találja a helyét az új világban, néha kicsit mafla, olykor barátságos és udvarias, de van, amikor robbanékony és vad. Szabadulásakor visszautasítja a Tanigawa által felajánlott pénzt, és inkább beköltözik egy homoszexuális volt cellatársához. Kétkezi munkát vállal, de hamar kiderül, hogy nem az ő fizikumának való a talicskázás. Majd rövid időre a jakuzafőnök sofőrje lesz (bár nincs jogosítványa), de végül ott is kudarcot vall.
Asakóval való találkozása végzetszerű, a nő által egy klubban játszott gyönyörű dallam megérinti Kunihirót, aki rajong a klasszikus zenéért (a japán börtönökben csak ilyen zenét hallgathatnak a rabok). De a nő először érdekből közeledik a férfihoz, ugyanis az ő segítségével szeretne fegyverhez jutni, és megölni a testvérét kihasználó férfit, bár benne is hamar kialakul a vonzalom iránta. Kunihiro tisztában van vele, hogy a gyilkosságban való részvétel számára az életfogytiglant jelenti, de a nő iránti érzései erősebbnek bizonyulnak. Fegyvert szereznek, de végül Asako nem képes meghúzni a ravaszt (Kunihiro ezt tudta előre, hiszen korábban a gyakorlás során azt mondta a lánynak, hogy lőjjön le egy kiskutyát, amire a nem igazán eltökélt Asako természetesen képtelen volt), és Kunihiro is úgy gondolja, hogy nem éri meg egy ilyen senkiházi miatt eldobni a szabadságát. De már ez a kísérlet is elég volt ahhoz, hogy a következmények visszahassanak rájuk.
Elcsépelt szófordulat, de ezúttal abszolút jogos, miszerint Yoshio Haradánál alkalmasabb színészt nem is lehetett volna a szerepre találni. A kiváló művész egész életében többnyire a vad macsó és az összetettebb, érzékenyebb karakterek között ingadozott. Az ekkor már a szerephez illő korban lévő Harada tökéletes átéléssel alakítja ezt a "belső tűzét" (Onibi) elfojtani próbáló, a boldogságot, és a helyét a világban kereső kemény, de belül nagyon is érzékeny hőst. Már csak emiatt a kiváló alakítás miatt is érdemes esélyt adni a filmnek.
A rendező nagy hangsúlyt fektetett a zenére, hogy ezáltal hatékonyabban közvetíthesse a férfi belső világát és az érzelmeit, olykor művészi igényű képsorokkal is támogatva. (Lásd a medencés jelenet gyönyörű vízibalettjét.) A film vége kettős értelmezést nyer, mert bár elmarad a happy end, de mégis egyfajta megnyugvást hoz a főszereplő és a néző számára egyaránt.
Azok közül, akik kedvelik a mélyebb karaktervizsgálatokat, a lágy hangulatfestő zenével kísért melodramatikus jakuzafilmeket, sokan remekműnek is tartják az Onibit, a vérgőzös akciófilmeket kedvelők némelyike viszont a pokolba kívánja, én személy szerint köztes álláspontot foglalok el, kiváló filmnek gondolom, még ha nem is remekműnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése