2011. február 4.

Chivalrous Story of Japan (1964)

- Nihon Kyokakuden
- Chronicle of Japanese Outlaws

Rendezte: Masahiro Makino

Talán már nem lesz túl meglepő az információ, miszerint a Chivalrous Story of Japan ismét egy maratoni Toei ninkyo sorozat része, egészen pontosan az első a tizenegyből. Az 1964-től 1971-ig futó sorozatot szintén Ken Takakura neve fémjelzi, aki ezidőtájt még legalább három másik, minimum 10 részes sorozatban kezdte meg építgetni a karrierjét. És ebben a szériában is megfordult még rajta kívül a korszak minden fontos Toei sztárja is, leggyakrabban Junko Fuji, aki itt is általában Takakura szerelmének, de legalábbis vonzódásának tárgyát játszotta.



A Kibamasa család főnökének halála után a klán nehéz helyzetbe került. A rivális Okiyama család ugyanis kihasználva a helyzetet igyekszik a területüket megszerezni, többek között úgy, hogy alacsonyabb árakkal elcsábították a helyi üzletembereket, majd miután megkötötték velük a szerződést, egyből felemelték újra az árakat. A háborúból visszatérő Chokichi (Takakura) veszi át a Kibamasa vezetését, aki először megpróbálja tiszta úton és módon legyőzni az Okiyama-t. A család elvállal egy teljesíthetetlennek tűnő, rövid határidős munkát, ami során faanyagokat kell leszállítania a hadsereg számára. Amikor az Okiyama erről tudomást szerez, megpróbálja megakadályozni a dolgot, de sikertelenül. Az Okiyama ezzel csak újabb okot talált arra, hogy végleg megsemmisítse a Kibamasa családot. 



Az átlagosnál valamivel jobb ninkyo-val van dolgunk, de ez igazából csak a film utolsó harmadának köszönhető. A sztori abszolút a klasszikus sémát követi, nincs benne semmi olyan, amit még ne láttunk volna, szépen felsorakoztatja a ninkyo kliséket, de abban mégis eltér a nagy átlagtól, hogy a szokásos giri/ninjo választás terhe itt egyszerre két lovagias főhős vállát is nyomja. A filmnek a végső nagy leszámolást megelőzően ugyanis van egy korábbi csúcspontja, amikor is Seiji, a nagyszerű Kinnosuke Nakamura által alakított karakter szintén meghozza a sorsát végül megpecsételő nehéz elhatározást, és elégtételt vesz a klánt ért sérelmeken. Láttunk már ugyan ilyesmit, de Chokichi eddig a részig majdnem hogy csak mellékszereplő. Nakamura egyébként lényegesen jobb színész, mint Takakura (ez szerintem jócskán érezhető is a filmben), és sajnálatos módon nagyon kevés jakuzafilmben volt csak látható, lévén a specialitása mindig is a szamurájfilmek voltak. (Wakayama után a legjobb Magányos Farkas! ) 

A többi színész is a sablonkaraktereket hozza, Hiroki Matsukata pl. ugyanazt a forrófejű bajkeverő suhancot, mint a Brutal Tales Of Chivalry első részében, de amit a legjobban furcsáltam, hogy Junko Fuji szinte már csak cameo szintjén volt jelen. Kár, mert hiányzott az a szép mosolya.



A lassú tempó kényelmetlenségét végül az utolsó félóra oldja fel, amikor is alaposan besűrűsödnek az események, és elindul a több frontos végső leszámolás. Ez megint némileg újszerű dolog, ezúttal ugyanis nem egyetlen ember vállalja magára a bosszúállást, hanem egy félig-meddig megtervezett stratégia szerint jön el a végső igazságszolgáltatás, látványos, bár kicsit rövid és visszafogott pengecsörték során. A végén Takakura-nak így már nem egy halom jakuzával kell vérre menő harcokban megvédeni a klán becsületét, hanem csak a vezetőket kell elszámoltatnia, lényegesen könnyebben. (Érdekes, hogy Chokichi-nak nincs irezumi-ja.)



Decens kis ninkyo, de semmi extra. Véleményem szerint ez esetben főleg Nakamura miatt ajánlott a megtekintése. Sokadszorra mondom el, hogy minél több ilyen filmet néz meg az ember, annál kevésbé éri be már a hagyományos klisék halmozásával. De ettől függetlenül is, még mindig nem sikerült megunnom a ninkyo-kat, és akárhogy is, de ez a legfőbb erénye ennek a stílusnak.