2010. május 28.

BLOODSTAINED CLAN HONOR (1970)

- Chizome no Daimon
- Bloodstained Gang Honor

- Blood-Soaked Gang Crest
- Bloody Gambles

Rendezte: Kinji Fukasaku

A Bloodstained Clan Honor is tökéletesen illeszkedik Fukasaku pre-Yakuza Papers filmjeinek sorába, vagyis a Jitsuroku stílus megszületéséhez vezető hibrid filmek közé. A rendező ebben az időszakban készült jakuzafilmjeihez hasonlóan ez is még a ninkyo alapsémára épül ugyan, de mind technikailag, mind pedig a realitásra való törekvést illetően már jelentősen előremutató alkotásról van szó.

1965. Rossz idők járnak a jakuzákra. A háborút követő aranykor már a múlt, mostanra egymást érik a harcok és a rendőrségi razziák, a családok egymás után legalizálják vállalkozásaikat, és számos klán dönt úgy, hogy feloszlatja magát. Ebben a zűrzavaros időben a yokohamai Hamayasu család újonnan megválasztott főnöke, a fiatal Kensaku Gunji (Bunta Sugawara) azt a feladatot kapja Iwakiri (Asao Uchida) nagyfőnöktől, hogy számolja fel az egyik értékes építési területen lévő nyomornegyedet, és űzze el az ott élőket. Cserébe az oda tervezett beruházásból befolyó pénz 50%-át kapná meg. A telepen élők viszont nem hajlandóak elhagyni a helyet. Gunji ráadásul érzelmileg is érintett az ügyben, hiszen ő is ott nőtt fel, egyik embere Kasama szülei pedig még most is ott élnek. Ezen a megbízáson múlik a klánjuk túlélése, de ha nem vállalják, akkor majd a tokiói Daimon klán végzi el a piszkos munkát.

A Daimon főnök érdeke tehát az, hogy Gunji ne járjon sikerrel, ezért felbéreli az egykori bokszolót Hayami-t (Tatsuo Umemiya), aki szintén a telepről származik (és aki Gunji-t is jól ismeri), hogy tartsa össze az embereket, és akadályozza meg a kitelepítést, hogy a Daimon közben saját maga szerezhesse meg az értékes területet. Gunji-nak így már nem csak a telep kiürítését kell megoldania, de a rivális klán intrikáival is számolnia kell.

Bár a film sokban hasonlít Fukasaku olyan korábbi és későbbi munkáihoz, mint pl. a Japan Organized Crime: Boss, vagy a Sympathy For The Underdog, most mégis a korábbiakhoz képest is valamivel sötétebb tónusú sztorit kapunk. A hagyományos jakuzafilmes elemek mellett ugyanis ezúttal még a megszokottnál is erősebb drámai színezetet kap a történet, a főszereplők lelki konfliktusain pedig nagyobb a hangsúly. Ezek még mindenképpen a ninkyo filmek hagyatékainak tekinthetőek.

Gunji ugyanis lelkiismeretes főnök, aki egyaránt meg akar felelni a klánjának, Iwakiri főnök elvárásainak, és közben a nyomortelepen élők sorsa miatt meghasonulni kényszerül önmagával. A klán érdeke és saját gyökerei között kellene választania. Az ő lelkiismerete egyben a gyengesége is, képtelen erőszakkal elzavarni az embereket, ezért többnyire a helyiek kerekednek fölébük, de a rivális klán miatt a Hamayasu-nak így is kétfrontos háborút kell vívnia, és ez fokozatosan fel is őrli a klánt.

A filmben Sugawara nem a kizárólagos főszereplő, bár valóban ő a központi figura. Hayami legalább olyan jelentős karakter, és rá is hasonló kettőség jellemző. Az ő nagy álma volt, hogy sikeres bokszoló legyen, de végül a pénztelenség miatt kellett feladnia az álmait, és végül így kötött ki ő is újra a telepen. Eleinte pénzért segít a Daimon-nak, de mindezt jóhiszeműen, a telepen lakók érdekében. Később fiatal pártfogoltja, majd annak halála döbbenti csak rá, hogy a rossz oldalra állt. Hayami-t és Gunji-t egyaránt saját múltja kísérti, vagyis a telep, amit mindketten elhagytak, de mégis kénytelenek voltak újra szembenézni vele.

A tulajdonképpeni csatatérként szolgáló lepusztult, és igencsak lehangoló nyomortelep az ócska fából tákolt viskóival, a rengeteg szeméttel, az utcán heverő döglött állatokkal és a szerencsétlen sorsú lakosaival erősen emlékeztet a háború utáni Japán romos, lepusztult városaira, a feketepiacokra, mely környezetben maga Fukasaku is felnőtt. (Több mint valószínű, hogy a rendező ezzel a hasonló miliővel saját fiatal korára is utalni akart, arra a zavaros világra, amit majd később a Yakuza Papers során újra megidéz.) A nyomortelep itt a helyiek reménytelenségét ugyanúgy jelképezi, mint azt az erkölcsi fertőt, és romlottságot, amit ezek a modern jakuzák jelentettek a társadalom számára.

A filmben epizodikus szerepben láthatjuk Koji Tsuruta-t is, aki a klasszikus ninkyo főhős karakterét hozza. Méltósággal teli, szolid külsejű veterán, aki a régi időket, és a régi erkölcsöket képviseli. Kuroki a Hamayasu frissen szabadult egykori kapitánya, aki rájön, hogy Iwakiri valójában kettős játékot játszik, vagyis közben a Daimon klánt is támogatja. Ezért az információért azonban kénytelen ott helyben az életével fizetni, de közben az áruló nagyfőnököt is magával viszi a másvilágra. Úgy jelenik meg, és úgy is távozik, mint egy ninkyo hős, büszkén, önfeláldozóan és végül vérben fagyva.

A ninkyo jelleg a film végi leszámolásnál is visszaköszön, hiszen epikus és véres bosszúállással zárul a film, ami ettől függetlenül is már az új időket, egy újfajta filmes szemléletet vetít előre, többek között a jitsuroku-ra jellemző narrációnak az alkalmazásával.

Szokás szerint remek színészi jelenlét és összetéveszthetetlen atmoszféra jellemzi ezt a művet is, amiből viszont teljesen hiányzik a humor, és még a romantika is csak jelzésértékűre lett lecsupaszítva, hangulatában pedig komorabb a többihez képest. Jól példázza, hogy egy jakuzafilm mennyivel több is tud lenni, mint klánok eszeveszett harcai, vagy a romantikus antihősök szenvelgése. Talán nem tartozik a legnagyobb Fukasaku klasszikusok közé, de kétség kívül figyelemreméltó alkotás.