2009. május 21.

THE YAKUZA WIVES (1986)

- Gokudô no onna-tachi
- Wives of the Yakuza


Rendezte: Hideo Gosha


A 80-as évekre a jakuzafilmek szinte teljesen eltűntek a mozikból. Az egy évtizeddel korábban még virágkorát élő zsáner a videókorszak hajnalán már csak szerény mennyiségű és minőségű alkotásokat termelt ki, azokat is többnyire már csak videóra. Ezen ínséges időszak talán legjelentősebb jakuza témájú filmje a legendás rendező, Hideo Gosha nevéhez fűződik, aki két kiváló ninkyo (The Wolves, Onimasa) és egy remek jitsuroku (Violent Streets) eiga után, ezúttal a modern kor jakuzáiról forgatott egy kissé rendhagyó témájú filmet.



A Jakuza tagja csak férfi lehet, mivel úgy tartják, hogy a nők gyengék és megbízhatatlanok, így veszélyt jelenthetnek a klánra, kivétel egyedül az oyabun felesége, az „ane-san”, akit a családok minden tagja köteles tisztelni, bár érdemi döntést ő sem hozhat. A valóságban azonban volt már rá példa, hogy átmeneti ideig egy klán vezetését az ane-san vette át. (Csak egy példa: A 80-as évek elején, a nagyhatalmú oyabun, Kazuo „A medve” Taoka halála után néhány hónapig özvegye, Fumiko irányította a Yamaguchi-gumi-t, míg új főnököt nem választottak.) Gosha filmje is hasonló helyzetet dolgoz fel.

Míg a Domoto-csoport főnöke Awazu börtönben van, a felesége, Tamaki Awazu (Shima Iwashita) vezeti a családot. Tamaki erőskezű, határozott asszony, az ő irányítása alatt a Domoto hatalma és ereje is jelentősen megnőtt. A középkorú nő férfiakat megszégyenítő magabiztossággal tart kézben mindent, a család és az üzlet érdekeit tartva mindig szem előtt. Állandóan kimonóban jár, ezzel is azt sugallva, hogy a tradicionális lovagias eszmék híve. Az egyébként empatikus főnöknő, ha a helyzet úgy kívánja, képes keményen példát statuálni is, és nem ijed meg a nehéz helyzetekben sem. (Amikor nőnek öltözött bérgyilkosok támadnak rá, gondolkodás nélkül a kimonója alá rejtett pisztolyért nyúl, hogy viszonozza a tüzet, majd a gyilkossági kísérlet megtorlásaként teherautóval hajtat be ellenfele házába.) Tamaki saját húga életébe is igyekszik beleszólni, és megpróbálja rávenni a félénk és szerény Makoto-t (Rino Katase), hogy menjen hozzá egyik üzleti partneréhez, mivel azzal mindketten jól járnának. Makoto a nővére tökéletes ellentéte, halk szavú, visszahúzódó lány, aki egy bárban dolgozik pultosként, és az apjával él szerény körülmények között, a jakuzák világától távol, még testvére segítő szándékát is rendre visszautasítja.



Amikor a fő-klán oyabunja meghal, kezdetét veszi az utódlási versengés. A végül alulmaradt Koiso (Mikio Narita) számos kisebb főnökkel együtt kiválik, és saját klánt alakít, a Horyo-kai-t. Mivel még nem elég erősek, ezért megkörnyékezi Tamaki asszonyt is, arra kérve, hogy csatlakozzon hozzájuk, de a nő elutasítja. Koiso ekkor megbízza egyik emberét Sugita-t (Masanori Sera), hogy ölje meg az újonnan kinevezett főnököt, majd később pedig megpróbálja Tamaki-t is félreállítani az útból. Sugita éppen a merényletre készül, amikor találkozik az éppen Guam-on nyaraló Makoto-val. Nem tudja, hogy a lány a rivális családfő testvére, elcsábítja, majd megerőszakolja a törékeny lányt. Makoto ennek ellenére mégis beleszeret a férfiba, ezért otthon közli a nővérével, hogy nem megy hozzá a korábban kiszemelthez. Tamaki haragra gerjed amikor megtudja, hogy a húga a rivális csoport egyik tagjához ment hozzá titokban, és a két testvér szembekerül egymással (kettejük veszekedése odáig fajul, hogy szó szerint is egymásnak esnek, egy kissé komikus birkózó jelenet során, mely mintha csak egy pinku film egyik leszbikus jelenetének felvezetése lenne). Tamaki végül visszavonulásra készteti ellenfelét, és elfogadja húga döntését, de a fiatalok szerelme még így sem teljesülhet be.




A The Yakuza Wives alapjául Shoko Ieda írónő könyve szolgált, aki számos interjút készített igazi jakuzafeleségekkel és barátnőkkel. (Az írónő egy rövid szerepet is kapott a filmben.) A két órás film érdekes egyveleg. A klasszikus jakuzafilm-sémák mellett ugyanúgy megtalálható benne a szenvedélyes romantika, a testvérviszály, az erőszak, sőt, még az erotika is, így a The Yakuza Wives mondhatni egyfajta sajátos szappanopera jelleget mutat. Gosha sokoldalú tehetségéhez ezúttal sem férhet kétség, a karakterek, akárcsak a cselekmény, sokkal kidolgozottabbak és valószerűbbek, mint egy „hagyományos” jakuzafilm esetében. A film legnagyobb erőssége a Tamaki-t alakító Shima Iwashita, aki nagyszerűen formálja meg a rendíthetetlen női oyabunt. Iwashita asszony, aki egyébként az ismert Új-hullámos rendező, Masahiro Shinoda (Pale Flower) felesége, már gyakorlott színésznő, a filmben pedig így negyvenen túl is igencsak erős szexuális kisugárzással babonázza meg a filmben szereplő férfiakat ugyanúgy, mint a nézők között lévőket. A Koiso szerepében látható Mikio Narita szintén nagy rutinnal rendelkező, jakuzafilmeken érett színész, aki ugyancsak remekül hozza a hataloméhes, számító, ám gyáva jakuzafőnököt. (Kis trivia: a filmben a fiatal Riki Takeuchi is látható egy kisebb szerepben.)




A The Yakuza Wives izgalmas, szórakoztató és tanulságos film, amely most kivételesen egy matriarchális jakuzacsalád szemszögéből mutatja be ezt a kemény, harcokkal és intrikákkal teli férfias világot. Ezenkívül érdekes korkép a 80-as évek Japánjáról, a buborékgazdaság idején megerősödött jakuzaklánok és a média kapcsolatáról, valamint a nők szerepéről a szervezett bűnözésben. A 86-os első film időközben számos további epizóddal bővült, bár a folytatások Gosha filmjének minőségét már nem érik el, és már kevesebb figyelmet fordítanak magukra a jakuzákra.

A sorozat továbi részei:

- The Yakuza Wives 2

Nincsenek megjegyzések: