THE TATTOOED HIT MAN (1974)

Yamaguchi-gumi gaiden: Kyushu shinko-sakusen

Rendezte: Kosaku Yamashita

“I’m like a loaded gun. If anyone triggers me, I’ll kill!”

A 80-as években a New Line Cinema látva a Sonny Chiba fémjelezte véres karateparádé, a Street Fighter trilógia és az ugyancsak kultikus Sógun Orgyilkosa sikerét, más műfajú japán filmek szinkronizált változatának piacra dobásával is megpróbálkozott. A következő választásuk egy 1974-es jakuzafilmre esett, melyet szintén nem csak egyszerűen leszinkronizáltak, hanem az amerikai közönség számára a könnyebb befogadhatóság érdekében alaposan át is alakítottak. Az eredeti japán filmet Jack Sholder (a Rémálom az Elm utcában 2 későbbi rendezője) közreműködésével mintegy 30 perccel rövidebbre vágták, bizonyos jeleneteket megcseréltek, új zenét és sztorit írtak hozzá, valamint rettentően igénytelen angol szinkronnal látták el. A végeredmény így aztán sajnos csak ránézésre tűnik egy jófajta véres jitsuroku-eigának.

Ginji-t (Sugawara), a rettegett tokiói jakuzát főnöke Osakába küldi, hogy ott képviselje a család érdekeit. A férfi hamar megveti a lábát a másik városban, barátnőjét teherbe ejti, és egy kisstílű gengszterrel közösen a helyi alvilágban is gyorsan hírnevet szerez magának. Amikor összetűzésbe kerül az egyik helyi klánnal, egy kisebb háborút sikerül kirobbantania. Tömegével érkeznek a jakuzák Tokióból és Japán más részeiből, majd mindez végül azt eredményezi, hogy a tokióiak sikeresen megvetik a lábukat Osakában. Ginji főnöke többet akar, és úgy dönt, hogy északra küldi a férfit. A számítása bejött, Ginji hamarosan ott is konfliktusba keveredik az egyik nagyfőnökkel, ezzel egy újabb háborút kiprovokálva. De ezúttal a rendőrség is készen áll.

Az eredeti címből arra következtethetünk, hogy a legnagyobb japán jakuzaklán, a Yamaguchi-gumi történetének egyik filmes krónikájával van dolgunk. Sajnos mindez csak az eredeti japán filmre igaz, mivel az amerikanizált verzió sztorija ehhez túl sokban tér el az eredetitől. Az érintetlen japán verzióban a Yozakura névre hallgató főszereplő ugyanis nem hogy nem egy káoszt teremtő erőszakos bérgyilkos, de éppenhogy egy gyilkosság után menekülésben lévő jakuza. A végéből pedig egy monumentális jakuzaháborút vágtak ki, ami miatt a lezárás igencsak összecsapottnak tűnik. A film jelenetei éppen ezért olykor mintha nehezen illenének össze, ezáltal pedig a történet tempója sem lett túl ideális. Egy jitsuroku-filmhez képest ráadásul meglehetősen kevés akciót hagytak benne, és mivel a stílusra jellemző feliratok lefordítását is megspórolták, így számos szereplő kilétére kénytelenek vagyunk magunk rájönni a történet és a párbeszédek alapján. A pocsék minőségű angol szinkron magas tűrésképességet igényel, a hangok ugyanis teljesen mesterkéltek, a karakterekhez pedig gyakran a legkevésbé sem illőek, és hogy ezt észrevegyük, igazából még csak az sem kell, hogy ismerjük az eredeti hangokat. (A klánok között közvetítő szerepet vállaló öreg jakuzafőnököt alakító legendás Takashi Shimura hangja olyan, mint egy halálán lévő tüdőbeteg halálhörgése.)

Ami miatt viszont mégis mindenképpen érdemes megtekinteni ezt a filmet, az egy név: Bunta Sugawara. (A VHS borítóján érthetetlen okból Bud Sugawara néven szerepel!) Már megszokhattuk, hogy Bunta-szan puszta jelenléte is bőven elegendő egy film ázsiójának jelentős emeléséhez, de ennyire lazának, hűvösnek és férfiasnak talán még egyik filmben sem láthattuk őt. Elegáns fehér zakójában és napszemüvegében pont olyan elképesztően lehengerlő, mint nyakig jakuzatetoválásban. Bunta egyénisége, megjelenése képes elvinni a hátán még ezt a filmet is, és ha eddig azt hittük, hogy tudjuk mi a „macsóság”, hát most majd alaposan átértékelhetjük a fogalomról alkotott képünket. A filmben más jakuzaszínész-legendák is akadnak bőven, olyanok, mint például Tatsuo Umemiya, Tsunehiko Watase vagy éppen Hiroki Matsukata.

Sajnálatos módon még ez utóbbiak ellenére sem mondhatjuk jó filmnek ezt a lebutított verziót, maximum nézhetőnek. A történet elsőre kusza, nem túl izgalmas, az akciójelenetek ritkák és rövidek, a szinkron pedig teljes mértékben illúzióromboló. Ugyanakkor nincsenek kétségeim afelől, hogy az eredeti japán film valójában kiváló alkotás lehet. (Remélhetőleg hamarosan elérhető lesz az is.) A The Tattooed Hit Man egyébként az amerikai közönséget sem győzte meg, így a New Line fel is hagyott a szinkronnal megvert japán klasszikusok forgalmazásával.