2010. március 25.

DRUNKEN ANGEL (1948)

- Yoidore Tenshi
- Részeg Angyal


Rendezte: Akira Kurosawa

Akira Kurosawa-t felesleges bemutatnom még egy jakuzafilmekkel foglalkozó blog olvasóinak is, hiszen nem csak a japán filmgyártás, de az egyetemes filmtörténelem egyik legismertebb, és legnagyobb hatású alkotójáról beszélünk, és nem túlzás azt állítani sem, hogy a japán filmművészet nemzetközi meg- és elismerése is nagyban az ő nevéhez fűzhető. A diktatórikus rendezői módszere miatt a „Császár” becenévvel illetett rendezőóriás március 23-án lett volna 100 éves, ennek kapcsán szeretnék róla megemlékezni egy olyan alkotásával, ami a jakuzafilmek műfajában is mérföldkőnek tekinthető. Ez a Drunken Angel, vagyis a Részeg Angyal, ami elsők között mutatta be a jakuzák világának árnyékosabb oldalát, és aminek jakuza főhőse már nem egy a korábban oly sokszor látott pozitív jellemű népi hős volt.

Bár Kurosawa kétség kívül zseni volt, a sikereihez nagyban hozzájárultak színészei is, akik közül Toshiro Mifune nagyobb ismertségre is szert tett az idők során, és jelentős kultusza alakult ki a nyugati világban is. Kettejük viszonya meglehetősen viharos volt, de az biztos, hogy együttműködésük idején születtek Kurosawa legjobb, legnépszerűbb és legsikeresebb alkotásai. A Részeg Angyal a Mester hetedik filmje, és az első, amiben együtt dolgozott Mifune-vel. Amikor Kurosawa megfelelő színészeket keresett, a figyelmébe ajánlották ezt a fiatalembert, aki éppen egy másik film meghallgatásán rendkívül meggyőzően játszott el egy dühös karaktert. Kurosawa megnézte a meghallgatást, és miután Mifune a castingon bemutatott intenzív játékával teljesen lenyűgözte a rendezőt (elmondása szerint a játéka „Ijesztő volt!”), az azonnal ráosztotta Matsunaga, a TBC-s jakuza szerepét. Eredetileg a történetben Matsunaga karaktere csak kisebb teret kapott volna, de látva Mifune képességeit, Kurosawa végül a Takashi Shimura által alakított doktorral egyenrangú főszereplővé tette.

A történet közvetlenül a háború utáni időkben játszódik, egy koszos külvárosban, melynek közepén egy hatalmas, bűzös mocsár terül el. Sanada, a környék jó szándékú, de meglehetősen pokróc modorú orvosa egyik nap egy jóképű, fiatal férfit lát el, akinek egy golyó fúródott a kezébe egy riválisokkal való harc során. A fiatal jakuza Matsunaga a környék „ura”, bár valójában csak egy kisstílű gengszter. Sanada figyelmezteti a férfit, hogy az állapota alapján arra gyanakszik, hogy baj lehet a tüdejével, és ezért mielőbb vizsgáltassa ki magát. Matsunaga nem kér a jó tanácsból, sőt, olyannyira nem hajlandó elfogadni a diagnózist, hogy először rá is támad Sanada-ra dühében. Ezzel kezdetét veszi kettejük viharos kapcsolata, ami fokozatosan egyfajta szokatlan barátsággá fajul. Matsunaga nem akar tudomást venni betegségéről, az idejét ivással, és a helyi lokálban való szórakozással tölti, Sanada pedig folyamatosan veszekszik vele emiatt. Egyszer csak visszatér Okada, a környék korábbi ura, Matsunaga egykori főnöke, és ezzel egy csapásra minden megváltozik. Matsunaga hirtelen elveszíti minden tekintélyét, többé már nem élvezi az emberek tiszteletét, Okada pedig nem csak ezt, de még a barátnőjét is elveszi tőle. Eközben a többszörösen is megszégyenített Matsunaga állapota folyamatosan romlik, végül a férfi úgy érzi, hogy nem marad vesztenivalója.

Kurosawa éles politikai és társadalmi kritikákat fogalmaz meg a filmben, elsősorban az amerikai megszállást illetően, emiatt az akkoriban felálló cenzorbizottság komoly kompromisszumokra kényszerítette a rendezőt (a megszállás alatt az amerikaiakat nem lehetett rossz színben feltüntetni a filmekben), aki azonban mégis számos ilyen elemet át tudott vinni a maga sajátos módján. Ilyenek például az amerikai katonák kegyeit kereső prostituáltak („pan-pan lányok”) és a nyugati öltözéket viselő, és nyugati italokat fogyasztó gengszterek, valamint Sanada doktor több megjegyzése is tartalmaz hasonló utalásokat („Az önfeláldozás már kiment a divatból. A japánoknak már így is túl sok áldozatot kellett meghozniuk.”), de a nightklubban látható táncjelenet is a dekadens amerikai életstílust jelképező jazz zene egyfajta paródiája. (A dal butuska szövegét maga a rendező írta.)

Kurosawa a japán társadalmat is kritizálja, illetve egészen pontosan az alvilágot, amely tudvalevőleg a megszállás alatt jelentős változáson, illetve torzuláson ment át. A feketepiacok, a modern erkölcsi kódex alapján élő(sködő) jakuzák, a prostik, és a beszivárgó nyugati életmód mind-mind az egykor oly nemes japán társadalom mételyei. A helyszínek és maga a film központjában is szereplő mocsár is ezt a fajta rothadást, romlottságot hivatott szimbolizálni. (Kurosawa a Részeg Angyalt tulajdonképpen mentora, Kajiro Yamamoto korábbi filmjének a These Foolish Times című komédiájának a díszleteiben forgatta, mivel azokat a stúdió sajnálta volna lerombolni. A rendező első kikötése az volt, hogy egy hatalmas mocsárt szeretne a díszlet közepébe.)

Mifune és Shimura játékáról csakis hiperlatívuszokban lehet beszélni. Matsunaga karaktere Mifune intenzív, kissé színpadias alakításában nyeri el tökéletes formáját. Az eleinte még hűvös, kimért, ám hirtelen haragú férfi a tekintélyével együtt veszíti el emberi alakját, a betegsége, az alkohol, és a megalázottsága egyaránt pusztítja, az egykor még nyugati szemmel is kifejezetten jóképű fiatalember a film végére külsejében is eltorzul, és sápadt, beesett arcával úgy néz ki, mint valami szellem. A háború utáni nyomorban fényes életét élő férfi hirtelen kénytelen lesz szembenézni az elmúlással, melyet nem egy másik jakuza fegyvere, hanem a tüdején lévő lyuk okoz majd. A haláltól való félelme, és az önmagával való kényszerű szembenézése egy szürreális álomszerű jelenetben is bemutatásra kerül a filmben, melyben a mocsár poshadt vizébe bámuló férfi előtt megjelenik saját maga, amint a tengerparton felnyit egy fakoporsót, amiben önmaga fekszik. Mifune ezt a fajta külső-belső átalakulást lenyűgöző alakításával rendkívül hatásosan közvetíti számunkra.

Sanada doktor maga a címben szereplő részeg angyal, egy iszákos, zsörtölődő, cinikus, de önzetlen jótevő, aki Matsunaga-ban önmaga fiatalságát látja, ezért is bánik vele szigorúan, és ezért is pöröl vele folyamatosan. Az öreg doktor nem vitte sokra (valószínűleg az alkohol miatt), egykori osztálytársa például most egy jó nevű kórházban dolgozik és autóval jár, míg ő egy koszos kis rendelőben lát el mindenféle környékbeli jöttmentet. Pedig Matsunaga és Sanada jobban hasonlít egymásra, mint azt maguk is gondolnák, önfejűségük, sajátos modoruk és az alkohol szeretete is összeköti őket. Szükségük van egymásra, a jakuzának nem kimondottan az orvosra, hanem valakire, aki még hisz benne, aki számára még fontos és aggódik érte. Az orvos pedig a hiábavalóságának cáfolatát találja meg a jakuza személyében, azt, hogy van értelme küzdenie még a legelveszettebb ügyekért is. Kurosawa másik állandó színésze, Takashi Shimura kevésbé drámaian alakítja a szerepet, a doktor dühkitörései például legtöbbször már egyenesen komikusak, és pont ettől válik nem csak szimpatikussá, de valós, hihető figurává.

Kurosawa úgy tartotta, hogy ez a filmje az, amelyiken először érezhető a saját látásmódja, filmes stílusa. Első komolyabb kritikai sikerét is valóban ennek a filmnek köszönhette. (A filmből később színpadi darabot is írt, amiben szintén a film szereplői játszottak.) Elmondása szerint a jakuzát, mint a háború után felbukkanó új jelenséget szerette volna bonckés alá helyezni. A filmben még sincs teljesen egyértelmű ítélet kimondva felettük. Okada karaktere vitathatatlanul negatív, mint ahogy ez a kétszínű alvilág ábrázolása is, de Matsunaga már sokkal ambivalensebb figura. Egy esendő ember, aki kénytelen az élet édes, és keserű oldalát is megtapasztalni. Egy elveszett ember, akiben azonban nem csak saját büszkesége, de a jakuza-becsület is még mindig megvan, így végül önfeláldozásával megváltást hoz mások, és persze saját maga számára is. De a megváltás Sanada számára is eljön, amint látja, hogy az egyik fiatal csinos páciense meggyógyult a TBC-ből. Ezzel elveszített egy fogadást, amit korábban a lánnyal kötött. (Édességben fogadtak.) Az optimista lezárás ismét a doktor állhatatosságát igazolja, miszerint nincs olyan, amiért ne lenne érdemes harcolni.

A Részeg Angyal nem a szó hagyományos értelmében vett jakuzafilm, hiszen sokkal inkább egy társadalmi dráma, de mégis nagy hatással és jelentőséggel bírt a jakuzafilmekre is. Egyike az első filmeknek, amiben az alvilág a korábbinál sokkal realistábban lett ábrázolva. A film mondanivalói örökérvényűek maradtak, a karakterek és a cselekmény pedig a későbbi jakuzafilmekben is rendre visszaköszönnek. Talán nem ez Kurosawa legjobb, legismertebb műve, de a nagyszerű színészek, a kiváló jellemábrázolások, és a kellemesen szomorkás noir hangulata miatt mindenképpen remekműnek tekinthető.

1 megjegyzés:

rudicus írta...

Az, hogy nem tudok perfekt angolul, az én hibám, elismerem. De az, hogy Kurosawa hetedik nagyfilmjéhez nem készült legalább magyar felirat 2010 óta, lassan 11 éve, azt azért nagyon furcsállom. Kurosawát Magyarországon is jól ismerik, sok filmjét látta a nagyközönség.... kb. 220-250 japán filmet el lehet érni különböző forrásokból, legalább magyar felirattal, ha szinkronosan nem is mindegyiket, bár az utóbbi időben egyre több a szinkronos film is!!!!! Azóta volt már egy japán online filmfesztivál is, ahol 30 filmet meg lehetett nézni magyar felirattal!!! És akkor itt van ez a film... 62 különböző felírat tölthető le hozzá... lengyel, portugál, szerb, horvát, cseh, angol, német, olasz, holland.... de magyar, az nincs! Ezért nagyon örülnék, ha lenne valaki, aki tudna egy magyar feliratot küldeni. Köszönöm...