2008. szeptember 17.

BRUTAL TALES OF CHIVALRY 2 (1966)

- Showa zankyo-den: Karajishi botan
- Brutal Tales Of Chivalry 2 - The Tale of The Chinese Lion and Peony Tattoo


Rendezte: Kiyoshi Saeki

Mint azt már többször is említettem, a ninkyo filmekre nem kimondottan jellemző a változatos alaptörténet valamint a fordulatos cselekményszövés, egy szinte végig azonos színészeket felvonultató széria esetében pedig még inkább ott az a bizonyos deja-vu érzés. A Brutal Tales Of Chivalry sorozat részei függetlenek egymástól, ugyanazon színészek minden alkalommal más és más karaktert és szituációt játszanak el, és valójában többnyire csak a nevek és helyszínek változnak. Így a széria második epizódjában is tulajdonképpen ugyanazt kapjuk, mint amit az elsőben. Tipikus ninkyo sablonsztorit, amiben a bűntudata által gyötört főhős végül egy öngyilkos küldetéssel áll bosszút az ő és szerettei életét megkeserítő tisztességtelen jakuzaklánon.

Ken Takakura-t ezúttal egy Hanada Hidejiro nevű vándorló jakuza szerepében láthatjuk, aki hogy megváltsa barátja és annak szerelmének életét, kénytelen egy szívességet tenni a Soda család főnökének Toramatsu-nak: meg kell ölnie a Sakaki család főnökét. Miután Hanada három év múlva kijön a börtönből, első útja a megölt férfi sírjához vezet, ahol találkozik az özveggyel Yae asszonnyal (Yoshiko Mita), és annak kisfiával. A férje halála óta Yae vezeti a főleg kőfejtésből élő Sakaki családot. Hanada összebarátkozik velük, de azt nem meri nekik elmondani, hogy igazából ő az, aki annakidején végzett a családfővel. Hogy valamelyest könnyítsen a kínzó lelkiismeretén, megpróbál kívülállóként segíteni a Sakaki családnak az egyre erőszakosabb Soda családdal szemben (a Soda a Sakaki kőbányájára pályázik, de mivel Yae inkább egy nagyobb vállalat ajánlatát akarja elfogadni, ezért a Soda folyamatosan szabotálni próbálja a bányászatot). Végül nem bírja tovább, és elmondja Yae-nek az igazságot, ami után természetesen a Sakaki család számára nemkívánatos személy lesz. Hanada éppen készül elhagyni a várost, amikor megtudja, hogy a Soda újabb akciójának következményeként egy ember meghalt a kőbányában. Hanada úgy érzi, hogy neki kell a dolgot lerendeznie a Soda klánnal, de ezúttal egyszer és mindenkorra.

Takakura karaktere, a megilletődött, ábrándos tekintetű vándorló jakuza, szinte tökéletesen azonos a Brutal Tales Of Chivalry első részében látottal. Ezúttal is afféle romantikus főhősként láthatjuk, aki ugyan a múltban elkövetett bűne miatt nem teljesen fedhetetlen, de alapjában véve egyenes jellem és nemes lélek, korábbi tettét is mások életének és a saját becsületének megmentése érdekében követte el. Hanada akarata ellenére is túl közel kerül egykori áldozatának családjához (a kisfiú már szinte pót-apaként tekint rá), ez pedig csak még jobban megnehezíti a dolgát. Az igazság feltárása utáni nyomasztó számkivetettség érzése, és a Soda család egyre erőszakosabb viselkedése következtében Hanada rájön, hogy lelki békéjének és alaposan megtépázott becsületének helyreállítására már csak egyetlen megoldás maradt, mégpedig az, ha ő maga tesz pontot az ügy végére, akár a saját életét is feláldozva. Az utolsó pillanatban ehhez segítséget is kap Mikami személyében. Mikami (Ryo Ikebe) a Sakaki család egyik távolba szakadt prominens tagja, aki éppen akkor ért haza, és a hírek hallattán egyből párbajra is hívja Hanada-t, ő azonban még nem hajlandó vele harcolni, időt kér, majd nemsokára úgy hozza a sors, hogy a korábban még párbajozni készülő felek végül szövetségessé válnak a közös érdek miatt.

A második rész tempója most kicsit lassabb, ezzel szemben a végére sűrített akciójelenetsor már annál grandiózusabb és véresebb. A végső összecsapás ezúttal két részletben zajlik: Soda család főhadiszállásán, és végül a kőbányában, ahol Hanada végre szembekerül Toramatsu főnökkel, akivel nemcsak a Sakaki család zaklatása, de saját maga miatt is van elszámolnivalója. (Takakura és Ikebe pontosan ugyanolyan módon indul a végső leszámolás helyszínére, mint az előző filmben: a bazsarózsa tetoválású jakuzáról szóló dal kíséretében a két férfi a sötét utcán halad elszántan a végzetébe, miközben a kamera változatos perspektívákból mutatja őket.)

Bár a laikus szemnek érthető módon úgy tűnhet, hogy ez a sokadszorra használt történetsablon, és ez az idealizált, romantikus gengsztertípus (aki a film nagy részében még csillogó szemekkel és lányos zavarodottsággal néz a távolba, majd a film végén pedig láncaitól szabadult oroszlánként veti bele tetovált testét az ellenség sűrűjébe) hosszú távon unalmas, valójában a nyers és brutális végkifejletbe torkolló folyamatos erkölcsi vívódás valahogy mégis képes működni sokadszorra is. Talán a film lassabb első fele, és a szinte már túlzóan is brutális vég által teremtett erős kontraszt miatt, vagy talán a művészi igényű fényképezés, esetleg Takakura-szan vonzereje miatt, de a lényeg, hogy a Brutal Tales Of Chivalry sorozat ha nem is egyenletes, de folyamatosan magas színvonalat képes produkálni. A második epizód az első tükrében azonban most kicsit egysíkúbb és kevésbé újszerű, de még mindig nagyon szórakoztató egy alkotás.

A sorozat további részei:

- Brutal Tales Of Chivalry 1/9: Black Market Game
- Brutal Tales Of Chivalry 3/9: The Lone Wolf
- Brutal Tales Of Chivalry 4/9: Blood Stained Tattoo
- Brutal Tales Of Chivalry 5/9:
- Brutal Tales Of Chivalry 6/9:
- Brutal Tales Of Chivalry 7/9:
- Brutal Tales Of Chivalry 8/9:
- Brutal Tales Of Chivalry 9/9:

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Érdekesen hangzik. Gondolom az elnyújtott lassú felvezetés nem véletlen, szándékosan készíti elő befejező részt. A külső jelenetek vetített háttér előtt vannak felvéve vajon?

H

Chavez írta...

Hát igen, ez a lassú felvezetés a ninkyo-filmek sajátja (szemben a modernkori jakuzafilmekkel, ahol már szinte az első percektől fogva folyamatosan pörög az akció), de nálam pl. működik, mert ez a hosszantartó visszafogottság, majd a robbanásszerű lezárás olyan éles kontrasztot alkot, hogy a végén mindig úgy érzem, hogy bőven elégtételt kaptam. Persze azért addig sem unalmasak ezek a filmek, mert a feszültség fokozatosan indukálódik, és a karakterek jellemváltozásai sem érdektelenek. Fukasaku aztán a 60-as évek végén már kezdi fokozatosan megbontani ezt a szerkezetet (lásd: Sympathy for the underdog, Japan organized crime: boss).

Nem egészen a hátteret vetítik, hanem stúdióban felveszik díszletekkel, és csak az égboltot szokták odavetíteni. Pl. erőteljes színű naplemente, viharos ég..stb.
Itt viszont néhány utcarészletet leszámítva, szinte már végig "élő" helyszíneken forgott a film, olyannyira, hogy a záró jelenet során a bányában még a világítást is szépen megspórolták, így aztán nem is mindig tudni, hogy mi folyik éppen a sötétben. Bár ettől csak izgalmasabb lett szerintem.

Névtelen írta...

Érdekes, mert a családi jelenetnél például tök olyan mintha vetítve lenne a pálamfás háttér. De mellette a két gugoló alak is majd leesik a képről.

H

Chavez írta...

A családi jelenetnél nem kizárt, hogy diszlet volt, de a két fickó egy magas sziklaszirten guggol, és ott a háttér is igazi.

Oldfan írta...

A film tényleg lassúbb és érzelmesebb mint az első mozi volt. Ennek ellenére nálam jól működött a történet. Az érzelmi szál csak végén lett elmérve, addig jól egyensúlyoztak. Nem igazán magasröptű, de nem is gyenge mozi. Viszont a harci jelenet a végén pazar, állja a kritikát.