New Third Yakuza (1996)

- Shin Daisan no Gokudo - Boppatsu Kansai Gokudo Senso
- New Third Gangster: Outbreak Kansai Yakuza Wars
- The Third Yakuza I.

Rendezte: Takashi Miike

Miike az első három epizódott rendezte ebből a videóra szánt, és összesen 12 részből álló sorozatból, amely Kazuhiko Murakami mangája alapján készült, Kiyoshi Nakajo állandó főszereplésével. Annak ellenére, hogy videós sorozat, tudni kell, hogy a legelső epizód volt Miike mozis debütálása, bár az mindössze csak egyetlen oszakai moziban került bemutatásra. Mint a legtöbb korai Miike film, úgy ezek is még (viszonylag) hagyományos jakuzafilmeknek tekinthetők, amelyeken azért itt-ott már észrevehetőek a rendező jellegzetes stílusjegyei is.

A Todo családdal megvívott háborút követően Reijiro Masaki (Nakajo) úgy dönt, hogy feloszlatja a Daimon családot, és visszavonul a civil életbe. A Todo főnök (Koji Shimizu) azonban felkéri egykori ellenfelét, hogy vállalja el inkább a Todo szárnyai alá tartozó Hattori család vezetői posztját. Ez persze nem tetszik a klán többi tagjának, különösen Kazama-nak (Takeshi Caesar), aki saját magának akarta ezt a pozíciót, ezért mindent el is követ, hogy kizárja a hatalomból Masaki-t. Megpróbálja lejáratni, megzsarolni a férfit, majd miután minden ilyen próbálkozása hiábavalónak bizonyult, illetve fordítva sült el, az ész- és kegyvesztett Kazama végül drasztikusabb eszközökhöz folyamodik. Rálő Masakira és megöleti annak alvezérét Soma-t (Harumi Sone). Ekkor Masaki és a barátai hajtóvadászatot indítanak utána.

Ez a film a széria második darabja, érdekes módon az első rész nem került nyugaton kiadásra (csak a 2. és a 3.), ami azért is furcsa, mert az epizódok részben összefüggenek. Ezt a problémát a film maga is megpróbálja áthidalni több flashback jelenet bevágásával, így azért szerencsére érthetőek és élvezhetőek önmagukban is a filmek. És hogy még komplikáltabb legyen a dolog, ez a második rész japán szokás szerint már a "New" előtaggal került bemutatásra, és így aztán a széria számozása ettől fogva újraindult.

A New Third Yakuza (a "Third" sorszámnév a jakuza klán harmadik generációjára utal) központi karaktere Masaki, a higgadt, de végtelenül magabiztos és megfontolt jakuza, aki bár a modern idők embere, valahol mégis a régi lovagias idők erkölcsiségét hordozza magában. (A már említett flashback jelenetekből tudjuk meg azt is, hogy Masaki az első részben megvívott háború idején megkímélte ellenfele, a Todo-gumi főnökének életét, aki valószínűleg ezért is találta őt a legmegfelelőbbnek a Hattori család élére.)

Annak ellenére, hogy Todo garanciát vállalt rá, Masaki személye mégis erősen vitatott a jakuzák között (hiszen egykor halálos ellenség volt), ezért nehéz feladat vár rá. Nem csak bizonyítania kell az alkalmasságát, de közben meg is kell védenie magát Kazama lejárató hadjáratától. Márpedig Kazama nem válogat az eszközökben. Először bizalmatlansági szavazást kezdeményez ellene, miközben elraboltatja Masaki egyik barátját, egy bár tulajdonosnőjét, ezzel kényszerítve rá a férfit a távol maradásra a szavazásról. De Masaki tudva, hogy mit kockáztat, meghozza a nehéz döntést, és mégis elmegy a szavazásra, ahol ráadásul úgy bizonyítja be rátermettségét, hogy közben alaposan meg is szégyeníti Kazama-t. (A ninkyo filmeket idéző nagyszerű jelenetben Masaki egy oroszrulett párbajra hívja ki ellenlábasát. Kazama beijed, majd miután Masaki helyette is elsüti a fegyvert a halántékánál, Kazama visszakozni kezd, végül Masaki fenyegetése után a többi főnök előtt összevizeli magát.) A megszégyenült Kazama ezután bosszúból megerőszakoltatja a fogvatartott nőt, ezzel végérvényesen magára vonva Masaki haragját, és elindít egy olyan véres eseménysort, ami után már neki is bujkálnia kell.

Masaki a jakuzák között megosztó személyiség, de civil barátai körében megingathatatlan tisztelet övezi, legtöbbjüket korábban Masaki segítette ki a bajból. Ezek a valószerűtlenül különböző emberek összeállnak, és egy ravasz tervvel próbálják a bujdokoló Kazama-t és embereit előcsalogatni. A társaságban akad fiatal utcai suhanc, öregedő alkoholista orvos, kisstílű magánnyomozó, jól szituált jóképű bárénekes. A rendezőtől elvárható extremitás itt még csak kisebb adagokban vehető észre (fekete műpénisszel való gyepálás, nyálladzó szellemi fogyatékos nemierőszakoló), de a Masaki baráti körébe tartozó emberek közül leginkább a transzvesztita klubtulajdonos illik bele Miike saját bizarr univerzumába. Elsőre csak egy piperkőc homokosnak tűnik, de később kiderül, hogy a sminkelt ábrázat és a tarkabarka köntös alatt egy izompacsirta karatebajnok lapul, aki aztán alaposan ellátja Kazama embereinek a baját. (Lásd még: Ichi The Killer)

Mint említettem a széria többé-kevésbé összefüggő részekből áll, így a film legvége kaput nyit a folytatásra is, így aztán a film végén szembesülünk vele, hogy még csak egy felvonáson vagyunk túl, és a java még csak ezután jön. A New Third Yakuza egy átlagosnál valamivel jobb korai Miike jakuza akciófilm, érdekes sztorival és karakterekkel, de még kevés stílussal és egyediséggel. Ebben az időszakában Miike tudott jobbat és rosszabbat is ennél, de ha a laikus közönség számára nem is éppen említésre méltó, a jakuzafilmrajongók számára ettől függetlenül még érdekes csemege.

AMBITION WITHOUT HONOR (1996)

- Jingi Naki Yabo

Rendezte: Takashi Miike

„A yakuza’s life is poisonous. Only those who survive the poison would be able to continue down the road.”

Miike a sikeres mozis bemutatkozása után szerencsére még sokáig hű maradt a videófilmekhez is. A 90-es évek közepén további kis költségvetésű, kevésbé extrém, ám rendkívül színvonalas jakuzafilmek kerültek ki a keze alól. Ezek közé tartozik a három részes Jingi Naki Yabo széria is (amiből Miike csak az első kettőt rendezte), melynek címe utalás a Yakuza Papers, vagyis Fukasaku jakuzafilm-eposzának nyitófilmjére, a Jingi Naki Tatakai (Battles Without Honor And Humanity)-ra. Bár vannak párhuzamok, valójában a kettőnek nem sok köze van egymáshoz, leszámítva néhány közös szereplőt és a zeneszerzőt, Toshiaki Tsushima-t.

A 17 éves Tatsuya (Hideki Sone első filmjében) megöli a Tamazawa család főnökét (Hideki apja, Harumi Sone, aki egyben a film producere is), mivel ígéretet kapott rá, hogy majd cserébe a Shiramatsu család beveszi a sorai közé. Miután letöltötte a hét éves börtönbüntetését, csalódottan tapasztalja, hogy a börtön előtt csak a barátnője Kayo (Naoko Amihama) várja. Tatsuya elmegy a Shiramatsu főhadiszállására, de ott sem a várt tisztelettel fogadják, mindössze csak némi pénzzel szúrják ki a szemét, majd sok szerencsét kívánva elküldik. A Shiramatsu és a Tamazawa ugyanis közben békét kötött, és Tatsuya felvétele veszélyt jelenthetne a törékeny békére. Ő persze ebbe nem akar belenyugodni, hiszen minden vágya az volt, hogy jakuza lehessen, úgy érzi elárulták. Mindezek tetejébe még meg is alázzák, mikor a makacskodó fiút a klán második embere Ishibashi (Kojiro Shimizu) a limuzinjával elütteti. Az ennek köszönhetően testi és lelki sebektől egyaránt szenvedő srác mindössze a régi barátaira számíthat, akik a korházban megígérik, hogy segítenek neki. A kissé szedett-vedett banda figyelemfelhívó, ám vértelen bosszúhadjáratot indít (szétverik a pachinko termeket, megverik a Shiramatsu jakuzákat az utcán, az egyik alvezér hajóját pedig elrabolják, miközben a tulajdonost meztelenre vetkőztetve otthagyják egy gumicsónakban a vízen). Ennek eredményeképpen a két család között a kapcsolat egyre jobban megromlik, végül Shiramatsu úgy dönt, hogy egy bocsánatkérés után hajlandó felvenni Tatsuya-t, aki boldogan és lelkesen fogadja el az ajánlatot. De Shiramatsu valójában csak ki akarja használni őt, titokban megbízza ugyanis, hogy ölje meg a Tamazawa főnökét. A merénylet balul sül el, így a sokat tudó Tatsuya-nak már mindkét család haragja elől menekülnie kell. Miután Shiramatsu emberei végeznek a fiú barátaival és a szerelmével, nem marad más választása, mint hogy bosszút álljon a korábban még bálványozott főnökön.

Tatsuya alakjában Miike tipikus „gyökerek nélküli” karaktere köszön vissza. A fiatal fiú nem tartozik sehová, Kayo-n kívül nincs családja, nem ismerte az apját, az anyja pedig már korán meghalt. Bár barátnője ebben egyáltalán nem támogatja, Tatsuya-nak szinte rögeszméjévé vált, hogy jakuza lehessen, egész életében erre készült. A jakuzákhoz való tartozás jelenthetné számára a családot, saját bevallása szerint, mindig is Shiramatsu-ra nézett fel, ő volt számára az ideális apafigura. Ezért amikor Shiramatsu-ék visszautasítják, nem csak azt a hét évet veszik el tőle, amit a börtönben töltött, de az egyetlen igazi életcélját is, tulajdonképpen az áhított családjától fosztják meg. Pedig Tatsuya igazi apja valójában él, méghozzá ironikus módon a Tamazawa egyik kapitánya Shibayama (Shinichiro Mikami) az, aki a távolból és titokban próbál gondoskodni elhagyott fiáról, és persze igyekszik életben tartani is őt. Amikor egy alkalommal a jakuzák elkapják Tetsuya-t és alaposan elverik, ő menti meg az életét, majd pénzt ajánlva neki arra kéri, hogy hagyja el a várost, de a kilétét még ekkor sem fedi fel előtte. (Tatsuya nem emlékszik a férfira, pedig a 7 évvel korábbi merényletnél megsebezte Shibayama arcát is.)

A végképp összetört és csalódott fiatalember számára az utolsó reményt egy idős szerencsejátékos jakuza, Fujisaki (a legendás enka énekes és színész Saburo Kitajima alakításában, lásd Honor Among Brothers), Shiramatsu klán-testvére jelenti (aki korábban szemtanúja volt amint Tetsuya-t kidobták egy szerencsejáték barlangból, és még jól emlékezett a vad és kezelhetetlenül fiúra). Fujisaki régimódi jakuza, a ninkyo filmek jellegzetes, kimonós becsület-lovagja. Ő megérti Tatsuya indulatait, és úgy dönt, hogy segít neki. Megígéri, hogy amennyiben hajlandó bocsánatot kérni az oyabuntól, ő majd közbenjár az érdekében. Később a gyanúsan nyájas főnök fogadja Tatsuya-t, és annak dacára, hogy Fujisaki (aki átlát Shiramatsu kétszínűségén) óvatosságra inti, a fiú álma a nem hivatalos szertartást követően beteljesül, és beavatott jakuza lesz, de ezzel együtt az oyabun egyszer használatos és könnyen feláldozható eszközévé is válik. Erre Tatsuya csak súlyos áron döbben rá, az igazi, valóban törődő családja, vagyis Kayo és a barátai élete árán. A végső leszámolásban csatlakozik hozzá Fujisaki is, aki a ninkyo filmek giri/ninjo dilemmáját idéz vissza. Bár konkrét személyes érdeke nem fűződik Shiramatsu és a Tamazawa klán jakuzáinak megöléséhez, azzal, hogy segít Tatsuya-nak a bosszúállásban, ő maga a lovagias jakuza-becsületet hívatott megvédeni. Szimbolikus jelentéssel bír, amint Fujisaki kimonóban és karddal, Tatsuya pedig pisztollyal indul harcba. A régi és a modern kor jakuzája az új idők becstelensége ellen.

Az Ambition Without Honor több, mint egy átlagos videóra forgatott jakuzafilm, története jól átgondolt és mélyebb jelentéstartalommal bír, valamint a színészi játék, a látvány és zene tekintetében is igazán minőségi munka. A film bőven felér Miike a nyugati világban jobban ismert jakuzafilmjeinek a színvonalához, némely esetben pedig túl is szárnyalja azt.

A sorozat további részei:

Ambition Without Honor 2/3 (1997)
Ambition Without Honor 3/3 (1998)

BODYGUARD KIBA (1993)

Bodigaado Kiba

Rendezte: Takashi Miike

Miike és a karatemester forgatóköny- és mangaíró Hisao Maki közös munkái általában nem tartoznak éppen a legjobb Miike darabok közé. A Bodyguard Kiba is a fenti két művészember (immár második) kollaborációjának gyümölcse. A film forgatókönyvét Maki és Tetsuya Sasaki közösen jegyzik, annak alapjául pedig Maki bátyjának, a néhai Ikki Kajiwara-nak a 70-es évek elején indult mangasorozata szolgált. (Ugyanebből a mangából korábban már készült két film, akkor Sonny Chiba főszereplésével.) Ez a korai v-cinema Miike mindössze ötödik filmje, és bár az ezt megelőző munkáihoz képest már mindenképpen jelentős fejlődés tapasztalható, még így is csak egy átlagos, kissé kiforratlan akciófilmről beszélhetünk.

Junpei (Daisuke Nagekura) az okinawai Soryu klán egyik alacsony rangú jakuzája. A férfi egykoron bokszoló volt, és nagy álma, hogy egyszer saját edzőtermet nyithasson, ezért lenyúl 500 milliót a saját főnökétől (Ren Osugi). A vallatás során megkéseli a klán alvezérét is, ám a szerencse végül mellé szegődik, mert a rendőrség éppen ekkor üt rajtuk, így nem csak hogy megmenekül (azaz életben marad), de a pénz hollétét sem kell felfednie. Junpei 5 évvel később szabadul egy tokiói börtönből, és jól tudja, hogy Okinawán nem csak a pénz, de a jakuzák is várják. Ezért felbérel egy testőrt, Naoto Kiba-t (Takeshi Yamato), a Daito karateiskola legkiválóbb növendékét, hogy kísérje vissza Okinawára, megtalálni az elrejtett pénzt és egykori barátnőjét, akiről ekkor még nem tudja, hogy a lány azóta már a Soryu főnök szeretője.

A Bodyguard Kiba nem is igazán jakuzafilm, inkább egy karate-akciófilm jakuzákkal. Miike és operatőre igazán megtett minden tőle telhetőt, a film nekik köszönhetően akár le is tagadhatná v-cinema mivoltát, hiszen a technikai kivitel, a hangulat és a látvány az olcsóság ellenére is bőven több, mint vállalható. Az igazi problémák a forgatókönyvvel vannak, melyek fő okai valószínűleg a mangaalapanyag számlájára is írhatóak. A kidolgozatlanság miatt feleslegesnek tűnő mellékkarakterek, és a főszálhoz nehezen illeszkedő epizódok miatt a film olcsó fércmunka benyomását kelti, pedig az alaptörténet önmagában alkalmas lett volna egy igazán jó filmhez. A címmel ellentétben például Kiba, a testőr csak másodrangú szereplő Junpei mellett, a kettejüket segítő, időnként a semmiből előbukkanó rendőr alakja pedig mindenféle motiváció nélkül lóg a levegőben, de kétség kívül a leginkább csak cameo szinten megjelenő Hisao Maki az, aki a legkevésbé sem akar belepasszolni a történetbe, mintha csak saját magát és a karatetudását reklámozandó, gyorsan beleírta volna magát a történetbe. A jakuzák ugyanis úgy akarják Kiba-t eltávolítani az útból, hogy hamis újságcikkekkel elhíresztelik Okinawa-szerte, hogy Naoto szerint a Daito stílus a legerősebb karate a világon, ezért az okinawai karateiskolák (ne feledjük, hogy Okinawa a karate szülőhazája!) vezetői kihívják a férfit egy küzdelemre, ám a harcokat végül nem ő, hanem a feladatot hősiesen magára vállaló Daito (Hisao Maki) vívja meg egy tengerparti ceremónia során. Így aztán ennek a rövid és nevetséges kis kitérőnek az égvilágon semmi értelme nem volt.

A történet kiszámítható fordulatokkal dolgozik, de egyébként könnyen követhető tempóban halad, és szerencsére kellően mozgalmas és akciódús. A harcművészeti jelenetek koreográfiái teljesen átlagosak, néhol viszont Maki mester és Yamato mozgása is egyaránt furcsán esetlennek és nehézkesnek tűnik, előbbi talán a korával (ekkor 53) magyarázhatja, utóbbi pedig azzal, hogy eredetileg nem is karatéka, hanem „csak” középsúlyú bokszbajnok. A rendező későbbi munkásságához mérten a film még mérsékelten erőszakos, erotikától azonban nem mentes, ám érdekes módon a kábítószer használatot bemutató jelenetek viszont mozaikos cenzúrálással lettek kitakarva. A karakterek akciófilmekhez mérten is kimondottan felületesek, egyedül Junpei alakja lett némileg jobban kidolgozva.

Mindezen (nem éppen bagatell) hibáktól eltekintve a Bodyguard Kiba egy, ha nem is túl eredeti, de teljességgel élvezhető, középszerű b-kategóriás akciófilm. A különleges Miike-ínyencségekre vágyók számára kevésbé, a mindenevő rajongók számára már annál inkább érdekes lehet. A film hasonló színvonalú folytatásai egyébként szintén Miike keze munkáját dicsérik.

SHINJUKU OUTLAW (1994)

Shinjuku Autoroo

Rendezte: Takashi Miike

Takashi Miike rendezői karrierje a 90-es évek elején indult, a V-cinema korszak kellős közepén. A jakuzafilm-zsáner ezidőtájt gyakorlatilag a föld alatt rothadt. A videópiacra gyártott olcsó filmek azonban megadták a lehetőséget, hogy kevés pénzből ugyan, de ki-ki a tehetsége alapján olyan filmet készítsen, amilyet csak akar, illetve amilyet tud. Így aztán a jakuza téma is újra terítékre került, de hiába a kötetlen alkotói szabadság, az alacsony büdzsékeret nagyban meg is határozta ezen filmek várható minőségét. Néhányan azonban még így is képesek voltak olyan filmeket alkotni, amelyek az átlagosnál nagyobb sikereket értek el, és ennek köszönhetően jó néhány, mára már jól ismert rendező emelkedhetett ki az olcsó filmek piacának posványából. Többek közt Takashi Miike is, aki a többnyire gyenge és felejthető manga feldolgozásokból és a b-kategóriát alulról súroló akciófilmekből álló korai próbálkozásai után szintén átnyergelt a jakuzafilmekre, és ekkor végre megmutatkozhatott a rendező igazi zsenije is. Az 1994-es Shinjuku Outlaw Miike első igazi, vegytiszta jakuzafilmje.

Yomi (Hiroyuki Watanabe) a hirosimai jakuza elvállalja, hogy kinyírja a rivális főnököt, de az akció közben ő maga is golyót kap, aminek következtében kómában kényszerül eltölteni a következő tíz évet. Amikor magához tér, észre kell vennie, hogy az alvilág azóta nagyon megváltozott, az erőviszonyok teljesen átalakultak, és a várost a jakuzák mellett Tagami (Kiyoshi Nakajo), a korrupt rendőr tartja kézben. Ráadásul azzal is szembe kell még néznie, hogy társa Eto prostit csinált egykori barátnőjéből Ayumi-ból, majd lelépett vele Shinjuku-ba. A férfi ennek ellenére mégis megmenti Eto életét egy a tartozást behajtani akaró jakuzától. Yomi eleinte nem tud mit kezdeni saját magával, de a Shinjuku-t irányító Okumura/Toryukai szövetség rákényszeríti, hogy dolgozzon nekik, így Yomi hamarosan a szövetség, és a velük rivalizáló, a titokzatos Fang vezette tajvani maffia kereszttüzébe kerül. Mindkét oldal fel akarja használni őt a másik ellen. Tagami kinyírja a tajvaniak drogját lenyúló Eto-t és Ayumi-t, a gyanút pedig Fang-ra tereli. Yomi bosszút esküszik a barátaiért, majd miután végez Fang egyik emberével, a helyzet pattanásig feszül a két fél között és kegyetlen leszámolás-sorozat veszi kezdetét. Yomi pedig elindul Fang-ért.

A történet félig-meddig itt is az idegen környezetbe szakadás és a beilleszkedés témája köré épül. Yomi 10 év kóma után egy teljesen új Japánba érkezik meg, majd miután Hirosimában már nincs többé helye, ő is Tokióba megy. Múltja azonban tovább kísérti, és az események hamar úgy hozzák, hogy újból gengszter lesz belőle. De hiába tért vissza egykori életstílusához, mégis nagyon elveszettnek érzi magát ebben az új világban. A jakuzák már egészen más módszerekkel dolgoznak, mint még az ő idejében, és egykori barátai is alaposan megváltoztak. Ayumi a volt barátnő már Eto-t szereti, aki viszont egyáltalán nem örül régi társa visszatértének. Yomi úgy érzi, hogy magára maradt. Ugyanakkor két olyan emberrel is sorsközösséget érez, akik hozzá hasonlóan szintén „idegenek”. Barátságot köt egy önmagát „hazátlannak” tartó perui-japán származású jakuzával, valamint (egy főleg a szexualitásra épülő) viszonyt kezd egy filippíno prostival (Ruby Moreno). Ez a már-már idilli állapot aztán egy csapásra megszűnik, mikor a tajvaniak és a jakuzák közti háború, és az ezzel járó események hirtelen magával rántják Yomi-t, és vele együtt az újdonsült barátait is. A film bővelkedik az akcióban, és talán itt érezhető rajta a legjobban Miike keze nyoma. A legjobb példa erre a tajvani maffia kegyetlen és véres bosszúhadjárata, amit egy bizarr filmes montázs keretein belül láthatunk. A különféle nációkat magában foglaló tajvani bűnszervezet egyik iráni származású embere például táncot jár miután könnyedén fejbe lőtt egy embert, majd egy földön fekvő szerencsétlent vizel le egy férfi, aki aztán miközben tovább halad, egy hanyag mozdulattal golyót repít a megalázott ember fejébe, de a tapétavágó (kutter) fegyverként való alkalmazása is elég újszerű ötlet. Ez az erőszakmontázs a Dead Or Alive mellbevágó nyitányát idézi, illetve pont fordítva.

De a filmben emellett még rengeteg olyan karakter és jelenet található, amelyekkel találkozhatunk majd a rendező későbbi filmjeiben is. Ilyenek például a film záró képsorai, a nagy „szembenézés”, amely ugyancsak a Dead Or Alive klasszikus lezárásában jelenik meg újra, de Yomi kívülálló jakuza karaktere, vagy akár Tagami manipulátor, korrupt rendőr alakja is vissza-visszatérő elemei lesznek majd Miike későbbi munkásságának.

A Shinjuku Outlaw esetében talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a rendező első olyan filmje, amit már nemcsak mint egy átlagos V-cinema filmet értékelhetünk, hanem mint az első igazán stílusos Miike művet is. Félreértés ne essék, ez nem egy jakuzabőrbe varrt, abszurditásokkal teli művészi agyömlés, hanem csak egy egyszerű, jól felépített, akcióban és drámában gazdag jakuzatörténet, amin ugyanakkor már jól érezhető az a bizonyos Miike-hangulat is. Jómagam nagyon szeretem a rendezőnek ezeket a korai, még hagyományosabb felfogásban készült filmjeit, és a Shinjuku Outlaw nálam a megtekintés után máris bekerült a kedvenc Miike filmek listájába.