A COLT IS MY PASSPORT (1967)

- Koruto wa ore no pasupooto

R.: Takashi Nomura

Kamimurát (Jo Shishido), a profi bérgyilkost megbízza az Otawara klán, hogy ölje meg a rivális Shimazu kapzsi főnökét. A sikeres merénylet után a Shimazu család természetesen a gyilkos fejét akarja, és mivel figyelik a repteret és az utakat, Kamimura és társa Shun (Jerry Fujio) végül ott ragad egy tengerparti fogadóban, ahol egy az Otawarával jó viszonyban lévő helyi főnök, Tsugawa bújtatja el őket. Kamimuráék azt tervezik, hogy egy hajóval menekülnek majd el. De a Shimazu a Tsugawa főnök segítségét kéri a gyilkosok felkutatásában, ő pedig végül úgy dönt, hogy a pénz előbbre való a becsületnél, és feladja a két férfit.

A Colt is My Passport a Nikkatsu noir legnagyobb klasszikusa Suzuki Branded To Kill-je után (vagy talán mellett?). A két filmet ráadásul nem csak a főszereplő, a stílus ikonja, Jo Shihido köti össze, de még a gyártási év is azonos (ahogy a szintén hasonlóan remek The Massacre Gun esetében is). Jó éve volt ez Shishidónak és a japán noiroknak.

A Nikkatsu ezen filmjei nem titkoltan a korai hard boiled amerikai krimikből és akciófilmekből, illetve a francia újhullámból merítettek a legnagyobb kanállal, de ahogy az a A Colt is my passport esetében már az első másodpercekben nyilvánvalóvá válik, Nomura ezúttal az öreg kontinensen éppen fénykorát élő másik népszerű férfias zsáner, a spaghetti-western hangulat- és stíluselemeit is kölcsönvette filmjéhez. Ebből a stíluskavalkádból aztán afféle spaghetti western-jakuza-noir hibrid született, ami ráadásul közel olyan jó is lett, mint amilyennek elsőre hangzik. 

A filmet ha nem is feszíti szét az eredetiség, de mindenképpen kevesebb sablont használ, és a cselekménye se olyan nyílegyenes és kiszámítható vonalon halad, mint a korszak szakmányban gyártott J-noirjainak többsége, amiket leginkább a stílus és a hangulat hivatott eladni a nézőknek. A melankólikus alaphangulat ellenére feszes, mozgalmas, és izgalmas sztorit kapunk. Shishido Kamimuraként a klasszikus sztoikus, keveset beszélő, de jó problémamegoldó készséggel megáldott tapasztalt bérgyilkos archetípusa, és ez aztán úgy rá is ragadt, hogy filmes pályafutásának legnagyobb és legemlékezetesebb részében ugyanezt a karaktert játszotta, de kétségtelen, hogy remekül is állt neki. Társa és barátja Shun a szintén jól ismert zöldfülü, kissé tapasztalatlan társ, akire még vigyázni kell. Mina (Chitose Kobayashi) pedig a kisszerű és nyomorult kikötői életét folyamatosan maga mögött hagyni vágyó- és egyben képtelen szerencsétlen nő, aki nap mint nap ki van téve a helyi suttyó melósok szexuális zaklatásainak. Ezúttal nincs igazán romantikus szál, a Kamimurához való kötődése nem annyira érzelmi alapokon nyugszik, a lány leginkább azért segíti a két férfit, mert irigyli önállóságukat, bátorságukat, erős összetartozásukat, és pesze nem utolsó sorban saját hasznot is remél abból, ha a két menekülni próbáló férfival tart.

A spaghetti-western kapcsolat elsőként, és elsősorban a főcímzenében jelenik meg. Harumi Ibe Morricone-t idéző főcímzenéje van olyan fülbemászó és emlékezetes, mint egy jobb korabeli olasz spaghetti-westerné, de ehhez a mozihoz is tökéletesen illik, sőt! De a film többi részein is némileg érezhető ez a behatás, a karakterekben (halkszavú mesterlövész, forrófejű fiatal tanítványa, jobb életre vágyó szegény lány), a helyszínekben (vidéki fogadó, a környék söpredékével tele) is ugyanúgy ott van, de legfőképpen a nagyszerű és emlékezetes finálénál idéződik meg a koszos, poros euro-vadnyugati filmek világa. Persze régóta tudjuk, hogy ezek a zsánerek nem csak rokonok, de remekül adaptálhatóak egymásba részben, vagy akár egészben is.

Gyönyörűen fényképezett (Shigeyoshi Mine volt többek között a Tokyo Drifter (Tokiói Csavargó) operatőre is) dögös jakuzamozi az A Colt is my passport, ami nem annyira kovencionális, mint Hasebe Massacre Gun-ja, de nem is olyan szürreális, mint Suzuki Branded to killje. Színvonalában, hangulatában, stílusosságában és tematikailag is jogos e három film trilógiába foglalása, ezért ha valaki a Nikkatsu Noir krémjébe, illetve annak tetején csücsülő három cseresznyébe szeretne belekóstolni, ennél a három nagyszerű 67-es filmnél jobbat nem is találhat magának.