The Massacre Gun (1967)

- Minagoroshi no kenju

- Ruthless Gunman

Rendezte: Yasuharu Hasebe

Ryuichi Kuroda (Jo Shishido) az Akazawa banda bérgyilkosa, akinek ezúttal a saját szerelmét kellett likvidálnia, és ez természetesen érzelmileg megviseli. Öccse, Saburo (Jiro Okazaki), a feltörekvőben lévő tehetséges boxoló látva fivére keserűségét, először számonkéri a főnököt, majd kijelenti, hogy nem hajlandó többet az Akazawa edzőtermeiben készülni és az ő színeikben boxolni. A jakuzák ezért szanaszét törik Saburo kezeit, és vele együtt az álmait. Ryuichi ezután szakít az Akazawával, amit persze utóbbiak nem fogadnak könnyen, és bosszúból szétverik Ryuichiék jazzklubját. Ekkor betelik a pohár és Ryuichi, Saburo valamint a harmadik testvér, Eiji (Tatsuya Fuji) elkezdik felépíteni saját kis szervezetetüket, és átveszik az Akazawa néhány érdekeltségét, ami egyenlő egy hadüzenettel.

Yasuharu Hasebe harmadik filmje egy nagyszerű jakuza-noir, bár kissé sablonsztorival. De ahogy azt a Nikkatsu korabeli filmjeinél, illetve Hasebe munkásságánál megszokhattuk, a tartalmat most is sokszorosan felülírja a stílus és a hangulat. Melankólikus, nehéz légkör jellemzi az egész művet, hangulatos és szép fényképezéssel, tipikus film-noiros képi megoldásokkal, és minderre a szomorkás jazz és blues dallamok további súlyokat is raknak. Ettől függetlenül akcióban sincs hiány, kimondottan pörgős, izgalmas film, bár a fizikának és a ballisztikának egyaránt ellentmondóan működő, petárdaszerűen puffogó és szikrázó fegyverek, valamint a teátrálisnál is teátrálisabb haláljelenetek most is zavaróan belerondítanak az élménybe, ha csak még nem szoktuk meg őket. Én sajnos nehezen tudom.

A sztori klasszikus gengszterfilm toposzra épül, miszerint a besokalt, és ezért kiszállni akaró bérgyilkost nem engedi el a múltja, és ez elkerülhetetlenül véres konfliktusokhoz vezet majd. Ryuichi (Shishido hibátlan alakításában) a higgadt, sztoikus, tipikus noir karakter, aki nyugodtságával végig azt sugallja, hogy tudja mit és miért csinál. Eleinte nem is reagál a provokációkra, nem veszi fel az arcába dobott kesztyűt, de idővel a helyzet elmérgesedik, amire ő szintén megfontolt lépésekkel válaszol. A testvérei, elsősorban Eiji viszont forrófejűbbek, és ezzel ők azok, akik az égő gyufát oda tartják a lőporcsíkhoz. A helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy Ryuichi régi barátja, Shirasaka (Hideaki Nitani) a másik oldalon áll, és ő szintén a békés rendezést igyekszik elősegíteni, mindhiába. A két férfi barátsága ugyanakkor feszültséggel teli, elhidegültségük oka természetesen egy nő, de a tisztelet köztük végig megmaradt. Bár később Shirasaki is belátja, hogy az Akazawa mennyire gátlástalan, a lojalitás köti, így a westernfilmeket idéző végső összecsapásban is kettejüké a főszerep. A végkimenetel sejthető, de ettől még tökéletes és csodálatosan megkomponált egy fináléban zárul a film.

Korabeli Nikkatsu mozitól elvárhatóan a The Massacre Gun is nyugatias, illetve ezesetben erősen amerikai jellegű mozi. Az egész film könnyen áthelyezhető lenne bármely amerikai nagyvárosba, nem találunk benne semmi tradicionális japán-, vagy konkrétan jakuzaszokást, de még csak helyszínt sem. A szereplők vasalt öltönyökben whiskeyt iszogatnak, a jazz klubban akadnak amerikai vendégek, sőt a táncosok is fehérek, de még a bárzongorista is egy félvér (Ken Sanders afroamerikai-japán származású), és ugye már eleve maga a keserű blues és jazz zenei aláfestés is egyértelműen a klasszikus amerikai noiroktól ered. Bár a film művészeti rendezője Suzuki zseniális stílusmestere, Takeo Kimura volt, a fekete-fehér formátum ezúttal nem nagyon engedte a színekkel való játszadozást, helyette a fényekkel, árnyékokkal, megvilágításokkal operálhattak, így most sem kell lemondanunk a szép és stílusos képekről, jelenetekről. (Amiért Kazue Nagatsukát, Seijun Suzuki kedvenc operatőrét illeti a dícséret.)

1967 nem volt rossz év a Jo Shishido meg a J-noir kedvelők számára. Olyan filmek készültek ebben az évben Shishido főszerepléseivel, mint a Colt Is My Passport, Seijun Suzuki klasszikus Branded To Kill-je, illetve a Massacre Gun, ami a három közül talán a legkonvencionálisabb jakuza mozi, de ettől még nem kevésbé egyedi vagy hangulatos egy darab. Sőt, a három filmet szokták is egy trilógiának tekinteni. A Massacre Gun nem kimondottan eredeti, nincs társadalmi üzenete sem, és persze nem is olyan egyedien művészi, mint mondjuk Suzuki kultfilmje, csak egy szórakoztató, amerikai stílusú macsó gengszterfilm. És nagyon jó.