Joe Shishido (1933 - 2020)

Joe "The Ace" Shishido

1933 December 6 - 2020 Január 20

86 évesen elhunyt Joe Shishido. Aligha volt nála karakteresebb arc a jakuzafilmekben. Mindezt úgy, hogy a jakuzafilmekben legfőképp elég karakteres arcokat látni. A pocokképű Shishido volt a legcoolabb gengszter és akcióhős. Elegáns, hűvös, melankólikus, kőkemény és végtelenül macsó egy ikon volt.

Jo Shishido Oszakában született, három tesvére közül egyik öccse, Eiji Go (1937 - 1992) később szintén színésznek állt. A középiskola után két évig színészetet tanult a Nihon egyetemen, majd jelentkezett a Nikkatsu stúdió felhívására, ahol új arcokat, fiatal tehetségeket kerestek. A jóképű fiatalembert be is választották a legjobbak közé, így otthagyta az egyetemet, majd 1955-ben már meg is kapta élete első filmszerepét, ahol egy fiatal rendőrt játszott.(Keisatsu Nikki - Egy rendőr feljegyzései) Jóképűségét ő maga azonban hátránynak tekintette, és mivel tartott a romantikus, melodramatikus szerepekre ítéltségtől, ezért 1957-ben meghozta élete egyik legfurább, de mint kiderült, mégis legjobb döntését. Plasztikai sebész kése alá feküdt, és mesterséges arcimplantátumokkal európaibb, rosszfiúsabb külsőt csináltatott magának. Ez a markáns, felpuffadt arc ugyan első és sokadig látásra is elég bizarrnak tűnik, de végül ez vált a színész védjegyévé és sikerének zálogává is. A számítása abszolút bejött, a rosszfiús arc bevonzotta a sötétebb karaktereket és az akciófilmes szerepeket. Shishido karrierje berobbant, és gyorsan a Nikkatsu vezető színésze lett. A stúdió aranykorának számító késő 50-es / 60-as években szinte minden Nikkatsu gyártotta hard-boiled akció- és jakuzafilmben látható volt, ekkoriban évente több, mint 10-12 filmet forgatott, ezek között akadt kémfilm, vígjáték, noir, és eastern is. Utóbbinak köszönheti becenevét is, amit megörökölt karakterétől (Joe The Ace), a Quick Draw Joe című filmből.

A 60-as évekre Shishido már akkora sztár volt, hogy személyre szabottan írtak rá szerepeket, de ő ezeket a sablonfilmeket unta, és sokkal jobban vágyott nagyobb kihívást jelentő, extravagánsabb szerepekre, művészibb kivitelű filmekre. Ezért is értette meg magát olyan jól a Nikkatsu rebellisével, Seijun Suzuki rendezővel, akinek köszönhetően a nyugati világ is megismerhette Joe nevét és szokatlan arcát. A rendező és a színész termékeny párosának számtalan kultikus alkotást köszönhet a filmtörténelem és a rajongók egyaránt. Csak néhány a legjobbakból: Detective Bureau 2-3: Go to Hell Bastards!, Youth Of The Beast, Gate of Flesh, vagy a legismertebb, legnépszerűbb filmje, a fesztiválokon, top kult-film listákon is gyakran szereplő avant-gard noir, a Branded to Kill is. Ugyancsak ezidőtájt, vagyis a 60-as években készültek a legismertebb nem Suzuki rendezte Nikkatsu stúdiós jakuzafilmjei is, mint pl. a szintén kultikus A Colt Is My Passport, a Massacre Gun, a Retaliation.

Ahogy az évtized végére a Nikkatsu stúdió a jóval jövedelmezőbb pink filmekre váltott, Shishido munkái is megritkultak, végül 71-ben szerződést bontott a stúdióval. Más stúdióknál viszont tovább tudta építgetni akkor már stabilan megalapozott karrierjét, így felbukkant pl. Kinji Fukasaku Jakuza-eposzának két részében is, Yasuharu Hasebe, Hideo Gosha, Kaneto Shindo, Norifumi Suzuki filmjeiben különböző, de jellemzően továbbra is rosszfiú szerepekben. Bár a későbbi években is rengeteg mozis és DVD piacra szánt filmben is szerepelt, karrierjének ezen szakaszában már a televízió volt a meghatározóbb platform. Ezek mellett kiadott lemezt, szakácskönyveket írt, műsort is vezetett. Fia, Kai színészként viszi tovább apja örökségét. 

Shishido mélyen tisztelt, szeretett kultikus figurának számított Japánban és sokaknak (pl. nekem) azon túl is. Ez pedig most, a halála után sem fog változni. A japán filmgyártás és persze a jakuzafilmek sajnos egy újabb, és egyben egyik utolsó nagy legendáját veszítettük el. 

Nyugodj békében, Ász!

Bunta Sugawara (1933-2014)

A jakuzafilmeknek számos ikonja létezett és létezik ma is, de kétség kívül két olyan név van, ami hallatán mindenkinek kötelezően a jakuzafilmek kell, hogy az eszébe jussanak. Ken Takakura, a "lovagias" jakuza, a ninkyo filmek első számú sztárja, illetve az agresszív, öntörvényű gengszter, a jitsuroku filmek legendás alakja, Bunta Sugawara.

Bunta Sugawara (Sugawara Bunta) 1933 augusztus 16-án született Sendai városában. Szülei korán elváltak, és a kis Bunta ezután művész apjával Tokióba költözött, de a háború alatt egy kormányrendelkezés miatt (ami szerint a gyerekeket távol kellett tartani a bombázásoknak kitett nagyvárosoktól) vissza kellett mennie Sendaiba, ahol aztán elvégezte az általános iskolát. A háború után különféle munkákat vállalt, esténként pedig a Waseda egyetem jogi előkészítő karára járt, de miután nem tudta a tandíjat kifizetni, a második évben már ott kellett hagynia az iskolát. Ezután egy ideig modellként dolgozott, majd arra gondolva, hogy előnyös külsejét talán a filmiparban is kamatoztathatja, jelentkezett az exploitationjeiről ismert Shintoho stúdió egyik hirdetésre. Nem döntött rosszul, az 1956-os In the Town of Pathos, the Fog Falls című filmben való bemutatkozása, és még néhány kisebb mellékszerep után (Pl. a White Line-ban, Teruo Ishii noir sorozatának első részében) hamarosan ő lett a stúdió egyik legnépszerűbb sztárja. Olyan filmek főszerepében volt látható, mint pl. a The Bloody Sword of the 99th Virgin című botrányhorror, vagy az akciódús girls with guns mozi, a Female Slave Ship.

A Shintohonál sajnos csak néhány főszerepre jutott ideje, mert a stúdió hamarosan (egészen pontosan 1961-ben) becsődölt. Ekkor Bunta a Shochiku filmvállalathoz szerződött, de ott nem igazán foglalkoztatták, ráadásul többször is összetűzésbe került a kollégáival (mivel meglehetősen szerette a különféle gabonapárlatokat, ha értjük, miről beszélek). Itt találkozott Ando Noboruval, az egykori jakuzafőnökkel, aki a csoportja feloszlatása után éppen a filmiparban próbált meg érvényesülni. Az 1965-ös Blood and Rules (Chi to okite) az Ando-gumi történetét mutatta be, Ando pedig saját magát alakította benne. Bunta játszotta Ando egyik kapitányát, és a forgatáson a két férfi gyorsan összebarátkozott, olyannyira, hogy amikor 1967-ben Ando átszerződött a Toei stúdióhoz, vitte magával Buntát is.

A háború utáni filmes paradigmaváltásnak köszönhetően a szórakoztató filmekre specializálódott Toei addigra már a vezető japán filmstúdióvá lépett elő, a filmjei pedig állandó telt házakkal mentek a mozikban. Itt rengeteg kisebb-nagyobb szerep várta, évi 6-7 filmben is játszott. Teruo Ishii Abashiri Prison szériájának 10. epizódjában debütált, ezt követően pedig már számos akció és jakuzafilmben volt látható, többek között olyanokban, mint a Gokudo sorozat első része, a Wicked Priest széria, a Red Peony Gambler második része, a Yakuza's Law - Lynching, és olyan nevek oldalán, mint Wakayama Tomisaburo, Ken Takakura, Sonny Chiba, Junko Fuji, Koji Tsuruta, illetve látható volt Fukasaku Japan Organized Crime című remek pre-jitsuroku dolgozatában is.

A Toeinél az első főszerepet az 1969-as Gendai Yakuzában (Modern Jakuza) kapta, ami egy alacsony költségvetésű, átlagos és középszerű jakuzafilm sorozattá nőtte ki magát pár év alatt. Mégis ennek a szériának az utolsó, hatodik része volt az a film, ami igazán beindította Sugawara karrierjét, és ami igazi sztárt faragott belőle. Az 1972-es Street Mobstert a feltörekvő, de már többszörösen bizonyított Kinji Fukasaku rendezte, aki már párszor dolgozott együtt Buntával. A Street Mobster a széria kiemelkedő darabja lett. A főszerepében Bunta kezelhetetlen, agresszív és önpusztító antihősként jelenik meg, aki már a saját klánja számára is kényelmetlenné válik. Ez az intenzív és letaglózó alakítás, és a Fukasaku által alkalmazott realista, dokumentarista eszköztár nem csak a világ egyik legjobb jakuzafilmjét hozta létre, de egy új stílust is, ami aztán a 70-es években leváltotta az addigra már jócskán idejétmúlt lovagias jakuzatoposzokat. Ahogy az Japánban ekkortájt megszokott volt, Sugawara egycsapásra sztár lett, és nem sokkal később már az ő főszereplésével készítette el Fukasaku 5 részes kultikus jakuza-nagyeposzát, a The Yakuza Paperst. A siker óriási volt, és az ekkorra már a negyedik x-en is túllépett Bunta Sugawara pedig hirtelen a legnagyobb japán filmcsillagok között találta magát. Neve gyorsan összeforrt a jitsuroku filmekkel és a "mad dog" jakuza karakterrel, így sorban kapta a hasonló szerepeket, egészen addig, amíg a jakuzafilmek a 70-es évek végére lassan ki nem koptak a mozikból.

De Bunta nem hogy nem tűnt el velük együtt, hanem még egyszer meg is tudta ismételni a sikereit, ezúttal egy 10 részes vígjátékszériával, a Norifumi Suzuki neve által fémjelzett Truck Yaro filmekkel. A Japánban rendkívül népszerű sorozat (amely bolondos teherautó sofőrökről szólt) megmentette a beskatulyázástól, és bár ezután is gyakran megtalálták a jakuza karakterek, ő igyekezett más jellegű szerepekkel is színesíteni a repertoárját. Fukasaku Cops Vs Thugs című akció/jakuza filmjében pl. már rendőrként erőszakoskodik, a Leonard Schrader által írt szatírikus krimiben, a The Man Who Stole The Sunban szintén rendőrfelügyelőt alakít, Shuji Terayama filmjében, a The Boxerben pedig boxedzőt. A 80-as évektől már lényegesen kevesebb filmet vállalt, és akkor is inkább fajsúlyosabb drámákban volt látható, több filmet is forgatott a nemzetközileg is elismert Kon Ichikawával. A 90-es években gyakran feltűnt a Tv-ben, és kevésbé sikeres filmekben is. Ebből az időből a magyar közönség is láthatta pl. Sonny Chiba első és egyetlen rendezésében a Sárga Agyarakban (ami bár nem rossz film, de hatalmasat bukott, és teljes csődbe vitte Chibát), illetve Toru Murakawa Távoli Igazság című átlagos bosszúfilmjében, amit Amerikában forgattak. 

2001-ben hatalmas tragédia érte. Egy vonat elgázolta legidősebb fiát, a szintén színészkedő Kaorut. A dolog nagyon megviselte Buntát, aki ezután úgy gondolta, hogy felhagy a filmezéssel. Szerencsére hamar meggondolta magát, és már 2003-ban látható volt a My Grandpa című drámában, ahol egy a börtönből frissen szabadult idős férfit játszott, aki visszatérésével felkavarja a környék, a családja, és különösen az unokája életét. Ezek után sem vonult vissza, és a 2000-es években viszonylag sokat dolgozott. Olcsó v-cinemák jakuza és ninja szerepeiben is feltűnt, a japán közönség hallhatta két Hayao Miyazaki anime szinkronhangjaként is (Chihiro és a Földtenger varázslója), de kisebb szerepet kapott Takashi Miike 2005-ös The Great Yokai War remakejében is. 

A hamarosan a 79. életévébe belépő Sugawara saját elmondása szerint félig már nyugdíjazta magát, és ma már inkább vidéki birtokán gazdálkodik szívesebben, de azért még mindig aktív, bár már jobban megválogatja, hogy milyen filmhez adja a nevét. Legközelebb Ozu Tokiói történet című klasszikusának újrájában lesz látható 2012-ben. Legalábbis Japánban. Bunta Sugawara a jakuzafilmek és a japán filmgyártás aranykorának egyik utolsó nagy, még élő legendája. Elég csak egyszer látni valamelyik klasszikus filmjét, hogy egy életre a rajongói legyünk.

Bunta Sugawara 2014. november 28-án, 81 évesen hunyt el. 

Bunta Sugawara interjú 

KEN TAKAKURA (1931-2014)

Ken Takakura hazájában sokkal több, mint egy színész. Ő egy ikon, egy filmes műfaj-, és tulajdonképpen egy egész korszak jelképe is. Nevét és arcát Japán szerte egyaránt ismerik idősek és fiatalok, de még a szigetországon kívül is jelentős kultusza van. Takakura a japán emberek számára a már elveszett régi értékek, a férfiasság és a lovagiasság szimbóluma lett, természetesen mindezt leginkább a filmszerepei által vívta ki magának.

A 60-as évek elejére a japán mozikat addig egyértelműen uraló szamurájfilmek kezdtek veszíteni a népszerűségükből. Ez komoly fejfájást okozott a Toei stúdiónak, lévén ők gyártották akkoriban a legtöbb ilyen típusú filmet (és persze egyben a legminőségibb darabokat is). A Toei egyik vezetője akkoriban Koji Shundo, egy korábbi jakuza volt, aki úgy gondolta, hogy az egyre több háztartásban megjelenő televíziós készülékek által is fenyegetett mozi iparnak azonnali profilváltásra van szüksége, hogy továbbra is piacvezető tudjon maradni. Shundo a jakuzafilmekben látta a megváltást, amik korábban tulajdonképpen még a szamurájfilmek egyik alfajának számítottak. A lovagias jakuzafilmek, vagyis a ninkyo-eigák a szamurájokhoz hasonló idealizált hősöket mutattak be, akik a jakuza kódex és a klánjuk iránti elkötelezettség, valamint a saját személyes érzelmeik kettőse között őrlődnek, hogy végül az utóbbi által vezérelve sajátos igazságot tegyenek. Az első ilyen jellegű Toei film a híres japán író Shiro Ozaki többször is feldolgozott regényéből készült Jinsei gekijo: hisha kaku (Theatre of Life) című 1963-as film volt, melyben az akkor már igencsak neves Koji Tsuruta mellett egy Ken Takakura nevű, még kevésbé ismert, ám már gyakorlott színész szerepelt. A film nagy siker lett, és ebben nem kis szerepe volt Takakura-nak is, aki kissé búskomor, sztoikus karakterével szinte azonnal elnyerte a nézők szimpátiáját. A fiatal és jóképű színész karrierje ezután indult csak be igazán.

Ken Takakura Gouichi Oda néven látta meg a felkelő nap világát, 1931. Február 16-án, Fukuoka prefektúra Kitakyushu nevű városának egy jómódú családjában. Gyermekként a gyenge tüdeje miatt sokat betegeskedett, viszont remekül tanult. Fiatalabb korában egyébként maga is szemtanúja volt a háború utáni jakuzák felemelkedésének, a feketepiacok elterjedésének és a területekért folyó ádáz harcoknak, így ezek az élmények később jelentősen inspirálták a jakuzafilmes szerepeinél is. A tokiói Meiji egyetem elvégzése után jelentkezett a Toei stúdió második „Új arcok” nevű, új tehetségeket felkutató versenyére, amit meg is nyert, így az 50-es évek közepén, 24 éves korában elindult a filmes karrierje.

Takakura az 1956-os Denko Karate Uchi (Lightning Karate Blow) című filmben, majd annak folytatásában debütált, ezt követően pedig különböző típusú filmekben kapott szerepeket. Krimikben, szamurájfilmekben, de a „Japán hangja”-ként elhíresült, és akkoriban abszolút szupersztárnak számító színész/énekesnő Misora Hibari mellett számos könnyed zenés komédiában is feltűnt. 1964-ben mutatták be Teruo Ishii Narazumono (An Outlaw) című noir krimijét, amiben Takakura és a legendás Tetsuro Tamba voltak a főszereplők. A komor hangulatú film nagy siker volt, és később olyan ázsiai filmesekre volt nagy hatással, mint pl. John Woo, aki a Bérgyilkos című akciófilm-klasszikusában meg is idézte Ishii ezen filmjét.

Ezek után Ishii és Takakura között egy igencsak gyümölcsöző együttműködés vette kezdetét. Az 1965-ben bemutatott Abashiri Bangaichi (Abashiri Prison) című akciódús börtön/jakuzafilm olyannyira nagy siker lett, hogy a film 10 éven belül már egy 18 részes szériává bővült, mindegyik epizódban Takakura főszereplésével. A sorozat főcímdalát is maga a színész énekelte, a dal pedig önmagában is listavezető sláger lett Japánban. Ezeknek köszönhetően Ken Takakura nevét, arcát és hangját, sőt még a jellegzetes filmes karaktereit is kezdték egyre többen megismerni és megszeretni, ami folytán a színész rövid időn belül az egyik legnagyobb japán filmsztárrá nőtte ki magát. Népszerűségét tovább növelték az olyan ugyanebben az időszakban forgatott jakuzafilm sorozatok is, mint a szintén óriási sikernek számító Showa Zankyoden (Brutal Tales Of Chivalry), vagy a Nihon Kyokaku-den szériák, de még a gyönyörű Junko Fuji (a Toei főnök, Koji Shundo leánya) nevével fémjelzett Hibotan Bakuto (Red Peony Gambler) sorozatban is rendszeresen feltűnt. Fuji kisasszonnyal többször is szerepeltek közösen a filmvásznon, és emiatt a közönség szemében hamarosan ők lettek a jakuzafilmek eszményi szerelmespárja.

Ez az időszak volt a Toei stúdió nagy jakuzafilm boom-ja, ami után közel egy évtizedig a ninkyo jakuzafilmek nagyban meghatározták a japán filmipart. A közönség az azonos sémára épülő történetek ellenére imádta ezeket a filmeket, Takakura, vagy ahogy később hívták, „a japán Clint Eastwood” népszerűsége pedig még az oly legendás színészkollégáiét is elhomályosította, mint Koji Tsuruta, vagy Ryo Ikebe. Az általa alakított idealista, az igazságtalanság és az elnyomás ellen küzdő népi hős alakja egy időben még politikai jelképpé is vált, amikor is a rendszerben csalódott diákok az ő képmásával vonultak fel a 60-as évek végére oly jellemző diáktüntetések alkalmával.

A 70-es évek közepére a műfaj kifáradt, népszerűsége csökkent, az új stílus, a realista jitsuroku (dokumentarista eszközökkel ábrázolt, gyakran valós alapokon nyugvó jakuzafilmek) kiszorította a filmekből a lovagias értékrendű jakuzákat, a mozikból pedig a ninkyo filmeket. Takakura helyét a már jóval nyersebb modorú Bunta Sugawara, Shinichi „Sonny” Chiba, vagy éppen Hiroki Matsukata vette át. Sidney Pollack kultikus filmjében, az 1974-es The Yakuza-ban (Jakuzák) a kiváló Robert Mitchum partnereként még eljátszotta az idealista hőst, ami után már nyugaton is felfigyeltek rá, de ezidőtájt Takakura már egyre inkább kezdett eltávolodni a jakuzafilmektől. (Első nyugati filmes szerepét egyébként még 1970-ben kapta, akkor Robert Aldrich Megsemmisítését elrendelem című háborús drámájában játszott egy japán őrnagyot.)

1973-ban elsőként keltette életre a félelmetes bérgyilkost, a Takao Saito mangájából ismert Golgo 13-at, valamint 1975-ben egy nagyszabású és gyors ütemű modern akciófilmben a Shinkansen daibakuha-ban (Szuperexpressz) tűnt fel (amit később Amerikában Féktelenül címmel dolgoztak fel). Jó néhány rendkívül sikeres akció és drámai szerep után 1976-ban Ken Takakura otthagyta a Toei-t, és szabadúszó lett. A 80-as évektől már csak komolyabb témájú filmekben vett részt és ritkábban is állt a kamera elé, a jakuzafilmes szerepeket pedig rendre visszautasította. Ekkoriban többek között olyan filmekben volt látható, mint Yoji Yamada számos díjat nyert road-movieja, a Shiawase no kiiroi hankachi (The Yellow Handkerchief - 1977), a gyönyörű kalandfilm a Nankyoku monogatari (Antarctica - 1983), amelyhez Vangelis írt csodálatos zenét, vagy a szomorkás hangulatú Eki Station (Állomás - 1981). Angolnyelv tudásának köszönhetően rövid kirándulást tett Hollywoodban is, előbb Ridley Scott hangulatos 89-es neo-noir jakuzafilmjében a Fekete Esőben játszotta el Matsumoto felügyelőt, akit a Michael Douglas és Andy Garcia által alakított amerikai rendőrök mellé osztanak be, majd 1992-ben egy nem túl sikeres romantikus komédiában, a Mr. Baseball-ban egy japán baseball edzőt alakított, akkor Tom Selleck oldalán.

A máig forgatott utolsó három filmjét már mind barátjával Yasuo Furuhata-val, illetve legutóbbit a kínai Yimou Zhang-al közösen forgatta, mindegyik szomorkás, az emberi kapcsolatokat boncolgató szentimentális dráma, és mindegyik számos elismerésben és pozitív kritikai visszhangban részesült. A 2005-ös Lelki Vándorúton óta azonban sajnos nem szerepelt több filmben.

Ken Takakura magánéletéről csak keveset tudhatunk. Feleségétől, a néhai Chiemi Eri színésznőtől még 1971-ben, 12 év után elvált, azóta nem nősült újra. Békés, visszahúzódó ember hírében áll, aki nem iszik, nem dohányzik, és más káros szenvedélye sincs. Kollégái, ismerői mind nagy tisztelettel és elismeréssel beszéltek róla. Érdekesség, hogy Takakura szoros baráti kapcsolatot ápolt Kazuo „a Medve” Taoka-val, a Yamaguchi-gumi nagyhatalmú főnökével, akinek a temetésén Takakura volt az egyik koporsóvivő.

A most 79 éves színész nem csak a jakuzafilmek, de az egész japán filmgyártás egyik leghatalmasabb alakja. Remélhetőleg még sokáig az is marad, és talán még néhány film erejéig meg is örvendezteti a rajongóit és egyben tisztelőit.
Szerk.:
Ken Takakura 2014 november 10-én, 83 éves korában távozott közülünk, de már életében halhatatlanná vált.

Fontosabb jakuzafilmjei:
-Theatre Of Life (Jinsei gekijo: hisha kaku) 1963
-An Outlaw (Narazu-mono) 1964
-Wolves, Pigs & Men (Okami to buta to ningen) 1964
-Abashiri Prison sorozat (Abashiri Bangaichi) 1965-1972
-Brutal Tales Of Chivalry (Showa Zankyoden) 1965-1972
-Red Peony Gambler sorozat (Hibotan Bakuto) 1968-1971
-Yakuza’s Tale (Tosei-nin Retsuden) 1969
-Samurai Geisha (Nihon jokyo-den: kyokaku geisha) 1969
-Bright Red Flower Of Courage (Nihon jokyo-den: makka na dokyo-bana) 1970
-The Red Cherry Blossom Family (Junko intai kinen eiga: Kanto hizakura ikka) 1972
-Jakuzák (The Yakuza) 1974
-Fekete Eső (Black Rain) 1989