2013. szeptember 20.

Outrage Beyond (2012)

- Autoreiji Biyondo
- Túl a haragon

Rendezte: Takeshi Kitano

5 év telt el azóta, hogy Kato megölte főnökét, és átvette a Sanno klán vezetését, aminek a hatalma mostanra jelentősen megnőtt, és még a politikában is befolyást tudott szerezni. Néhány alvezér azonban elégedetlen, és az oszakai Hanabishi klán segítségét kérve, összeesküvést szerveznek Kato ellen. Kataoka, a manipulatív rendőr ezt megpróbálja kihasználni arra, hogy szétrobbantsa a Sanno-t, de az összeesküvést elárulják, és ő is gyanúba keveredik. Ekkor kihozatja a börtönből Otomót (aki mint kiderült, él és virul), és a Sanno elleni bosszúra próbálja rábírni. Otomo inkább nyugalomra vágyik, de hamar kiderül, hogy erre aligha van esélye, miután a Sanno, és különösen az őt eláruló egykori embere, Ishihara nem vár sokat az első merényletkísérlettel. Így Otomo kénytelen felvenni a kesztyűt, amihez társat is kap maga mellé: egykori ellenségét, Kimurát (aki korábban megkéselte őt a börtönben). A két férfi, akiknek egyformán van okuk bosszút állni Katón, végül a Hanabishivel szövetkezve üzen hadat a Sannónak, miközben a háttérben egyre véresebb hatalmi harcok veszik kezdetüket.


A kissé rideg és lélektelen Outrage után nehéz volt megértenem, hogy miért is akar Kitano folytatást csinálni neki, pláne, hogy a története is kerek és lényegében lezártnak tekinthető volt. Bár a film semmiképpen sem volt kudarc, a többség számára mégis enyhe csalódást okozott, és a nem rajongók számára sem jelentett többet egy kőkemény, de átlagos jakuza-film élménynél. Akárhogy is nézzük, lényegében semmi nem indokolta a folytatást.  Kitano mégis megcsinálta, és egy tökéletesen integrált második részt készített.


A véleményezéssel könnyű dolgom van, hiszen lényegében bemásolhatnám ide az első részről írtakat. Az Outrage Beyond ugyanis pont olyan szenvtelen, végletekig lecsupaszított, nihilista jakuza-eposz, mint az elődje. Ugyanolyan száraz, olykor komplikált és nehezen követhető történetet kapunk, ugyanolyan minimalista zene és stílus jellemzi, mint az első filmet, vagyis Kitano nem változtatott a recepten, és ezt a következetességet most már mindenképpen pozitívumként éltem meg. Ez Kitano új stílusa, vagyis hogy a filmjének sincs igazán stílusa.


A folytatás története azért egy hajszállal talán mégis átgondoltabb lett, ezúttal van egyfajta szerkezete is, szemben az első film egymás után pakolt random jakuza-leszámolásaival, és bizonyos karakterek is jobban ki lettek bontva a korábbinál, bár még mindig messze vagyunk attól, hogy bárkit is szimpátiával illethessünk, de ez egyébként is aligha lehetett szándéka a filmnek vagy a rendezőnek. Konkrét főszereplő továbbra sincs, de Otomo karaktere ezúttal nagyobb reflektorfényt kap, és Kataoka motivációi is egyre világosabbá váltak, de a szereplők többsége (hasonlóan a Yakuza Papers szériához) csak "átmeneti látogató" a történetben, aki idő előtt, és általában nem túl dicső halállal távozik az élők sorából és így a filmből is. A rosszarcú, nagyhangú és indulatos gengszterek mellől pedig továbbra is hiányoznak a külsősök, a civilek, és női mellékszereplő is csak épp, hogy elvétve akad. Ez itt a modernkori jakuzák legbelső világa.



Valamivel talán kevesebb lett az öncélú brutalitás, és némileg több az emlékezetes momentum, és összességében egy fokkal érettebb és szórakoztatóbb mozi lett az elődjénél, de az Outrage Beyond így is főként azoknak való mozi, akik az elsőt is tudták élvezni, de szeretni azonban valószínűleg ezt is nehéz lesz. Kitano keményvonalas jakuzamozija elsősorban a műfajt értőknek szól, azoknak akik tudnak értékelni olyanokat, amiket a laikus nem vesz észre, vagy esetleg talán még zavarja is. Az Outrage nem hollywoodi mintára és nem is a japán filmes hagyományokat követve készült, mégis leginkább a már említett Jingi Naki Tatakai szériához (=Yakuza Papers) lehetne a leginkább mérni. A rengeteg szereplő, a szövevényes történet, a túlzó, sőt olykor paródiába is hajló brutalitás egyértelműen Fukasaku hatását tükrözik, de Kitano már azt a nyers és letisztított stílust is tovább pucolta, ő már a maradék tradícióktól, becsülettől, kötelességtudattól is megfosztja szereplőit, ahogyan a filmjét pedig az egyéni stílusjegyektől.


A rendező azóta már bejelentette, hogy trilógiának szánja az Outrage-et, és most már kétségünk sem lehet affelől, hogy mit várhatunk a záró darabtól. A trilógia eddigi két filmje lehet, hogy nehezen fogyasztható, de kétségtelen, hogy Kitano korábbi melankolikus-jakuzafilmjei, bolondos komédiái és zavaros művészfilmjei után egy új stílust, egy új fajta filmes típust mutatott be, aminek legkevesebb az ínséges időket átélő jakuzafilm rajongók mindenképpen tudnak örülni. Köztük én.

A sorozat további részei: