2008. július 18.

YOUNG YAKUZA (2007)

Rendezte: Jean-Pierre Limosin

Kissé rendhagyó módon most egy dokumentumfilm kerül ismertetésre.
Az ifjúság mindenütt kallódik, még Japánban is, ebben ugye nincs is semmi meglepő. De az, hogy egy húsz éves, meghatározott jövőkép nélküli fiatal srác úgy próbál meg a létbizonytalanságból kilépni, hogy saját édesanyja bíztatására beáll egy évre a japán maffiához gyakornoknak, az azért nem szokványos. A francia Jean-Pierre Limosin dokumentumfilmje nemcsak a felnőttkor küszöbére érkezett Naoki saját maga választott sorsát követi, de ezzel egy időben betekintést próbál nyújtani egy kisebb jakuza klán mindennapjaiba is. A jakuzák a többi szervezett bűnözői csoporttal szemben jóval nyilvánosabban élnek, szokásaik, hierarchiai felépítésük kevésbé számít tabunak, így valamivel átfogóbb képet kaphatunk róluk, de természetesen aminek rejtve kell maradnia, az itt is rejtve marad. A Young Yakuza igazából azt mutatja meg, hogy a mai Japánban már sem a fiatalság, sem pedig a Jakuza nem olyan, mint egykor.

Bármennyire is abszurd, de pontosan a maffia az, ami Naoki számára lehetőséget adhat egy jobb életre. A szabadságáért cserébe ugyan, de itt fegyelmet, szorgalmat és tiszteletet tanulhat, és nem utolsó sorban van hová tartoznia. A fiatalokat ugyanúgy tanítják be, mint bármilyen más iskolában, bár néhány aspektusában akár a katonasághoz is hasonlíthatnánk. Formaruhát kapnak, le kell vágatniuk rövidre a hajukat, majd ezek után velük végeztetik a ház körüli munkákat, de ők intézik a főzést, takarítást, bevásárlást is. Közben megismertetik velük a megfelelő protokollt, a meghajlás és az üdvözlések különböző módjait, de még a tea felszolgálásának pontos szabályait is tökéletesen el kell sajátítaniuk.
A tokiói Shinagawa kerületben tevékenykedő Kumagai klán vezetője komoly, megfontolt, szigorú, ám mégis nagyon szimpatikus ember benyomását kelti. A film során legalább annyi, ha nem több szerepet kap ő is, mint Naoki. Kumagai őszintén tárja fel a feltárhatót, mindent megmutat és elmond, amit lehet, de azt ő is kiköti, hogy van egy határ, amin túlra már nem engedi a filmeseket. Kumagai inkább tűnik egy cég vezérigazgatójának, mintsem valami véreskezű keresztapának. A meglepő módon keresztény vallású férfi irigylésre méltó megbecsüléssel bánik az embereivel. Az interjúk során beszél saját múltjáról, és elpanaszkodja, hogy a mai fiatalok már nem ismerik a tisztelet és a becsület fogalmát, már nem érdeklik őket a hagyományok. Pedig a jakuza egy új családot jelenthet nekik, ahol újra önbecsülést és szeretettet kaphatnak, ezért sokan főleg azok közül keresnek náluk menedéket, akik az igazi családtagjaiktól nem kapták meg ezeket.

Hónapok telnek el, és úgy tűnik, hogy Naoki könnyen beilleszkedett, és emellett szorgalmas munkaerővé is vált. Ám egy alkalommal egy beteg nagybácsira hivatkozva kimenőt kér, és többet nem megy vissza a klánhoz. Kumagai hangot ad csalódottságának, de elmondja, hogy érthető, hogy a mostani generáció számára kevésbé vonzó ez a fajta élet, és mivel Naoki nem volt a klán felavatott tagja, ezért nem is próbálja meg őt visszahozatni. A figyelem innentől főleg Kumagai-ra irányul, akinek így is számos problémával kell még szembesülnie. Kicsit megtörik, amikor megtudja, hogy fontos pozíciót veszített el a vezetésben, ráadásul több embere is különböző rendőrségi ügyekbe keveredett, amik valószínűleg a bírósági tárgyalásig is eljutnak. A film szerkezete a végére egy kicsit szétesik és a narratíva erősen csapongani kezd. Láthatjuk, amint Kumagai egy külföldi villámlátogatást tesz (valószínűleg Olaszországban, de ez a dolog teljesen tisztázatlan marad), valamint ahogyan a klán emberei meglátogatják a börtönben ülő jakuzák családjait. Kumagai és néhány embere pedig egy utcai séta közben azon keseregnek, hogy aggódnak a jövőjük miatt, és hogy a rendőrség is egyre szigorúbb velük. Egy új törvény szerint például, ha a rendőrök háromnál több jakuzát látnak együtt az utcán, felszólítják őket, hogy oszoljanak szét, ellenkező esetben pedig le is tartóztathatják őket. Záróakkordként újra találkozhatunk Naoki-val is, és bár távozásának igazi okát nem tudjuk meg, a barátjával való beszélgetésből azért leszűrhetjük, hogy a fiatal srác gyakorlatilag ugyanaz maradt, mint aki volt, és hogy a jakuzák között eltöltött hónapok tapasztalatainak nem volt igazán sem haszna, sem pedig tanulsága.

A Young Yakuza többnyire kerüli a hagyományos dokumentumfilmes eszközöket, semmiféle keretbefoglalást nem találunk, nincs narráció, a stáb passzív résztvevője a filmnek, a zenei betéteket pedig egy elég jellegtelen fiatal japán Hip-hop csapat szolgáltatja, akik néha feltűnnek ugyan, de tulajdonképpen semmi közük a film témájához, valószínűleg csak a mai kor fiatalságát próbálták meg azonosítani ezzel a zenei világgal. A valamivel több, mint másfél órás hossz nem ás a jakuzák világának a legmélyére, nem fedődnek fel eddig nem ismert titkok, és nem tudjuk meg a japán fiatalság motiválatlanságának okát sem. Mindössze egy tanulságos, érdekfeszítő és némileg szórakoztató áttekintést kaphatunk a modern japán egy másik oldaláról.


2008. július 10.

BRUTAL TALES OF CHIVALRY 1 (1965)

- Showa Zankyo-den
- Remnants of Chivalry in the Showa Era
- Brutal Tales Of Chivalry - Black Market Game


Rendezte: Kiyoshi Saeki

A ninkyo filmek legnagyobb sztárja kétség kívül Ken Takakura volt, aki ezeknek a lovagias jakuzafilmeknek köszönheti azt, hogy mára az egyik legnagyobb Japán filmsztárként tartják számon. A szerényen csak „a japán Clint Eastwood”-nak hívott Takakura az Abashiri Bangaichi (Abashiri Prison) széria magányos antihőseként hívta fel magára a figyelmet, az ezzel egyidőben forgatott Showa zankyo-den (The Brutal Tales Of Chivalry) című sorozat nyitó epizódja pedig pillanatok alatt szupersztárt faragott belőle. Így aztán az első részt rövid időn belül, még további nyolc epizód követte, egymástól független történetekkel, de mindegyik Takakura főszereplésével. A Black Market Game alcímmel ellátott nyitó epizód a ninkyo filmek egyik legnagyobb klasszikusának tekinthető, a Takakura által megformált sztoikus, higgadt karakter pedig ezekután a színész és egyben a műfaj egyik védjegyévé is vált.

Két évvel járunk a Japán fegyverletétel után. Iwasa, a Shinsei család feje szeretné megszerezni a Kozu család felügyelete alá tartozó piacteret. Ezért megpróbálja rávenni Kawada-t, a Kozu család idős főnökét, hogy csatlakozzon a korrupt kereskedőkből álló szövetségükhöz. Kawada azonban nem akar a feketepiacról származó árukkal foglalkozni, ezért visszautasítja az ajánlatot. Nem sokkal később rálőnek, és halálosan megsebesítik. Az idős Oyabun a halálos ágyán lediktálja a végakaratát, amiben utódjának kinevezi Seiji Terajima-t (Ken Takakura), valamint kiköti, hogy a család ezentúl semmilyen erőszakos konfliktusban sem vehet részt. Seiji éppen ekkor tér haza a háborúból, és kinevezése után tartja is magát elődje akaratához, így emberei legnagyobb sajnálatára úgy dönt, hogy a nem állnak bosszút a néhai főnökért. A Shinsei közben egyre durvább eszközökhöz nyúl, a szegény árusokat átcsábítja, megveri a Kozu embereit, de még a gyilkosságtól sem riadnak vissza. Seiji azonban továbbra sem hajlandó erőszakos lépésre szánni magát, ami miatt már-már meginogni látszik emberei lojalitása is. Becsületes kereskedők egy csoportja pénzt ad Seiji-nek egy korszerűbb, fedett piactér építésére, amivel könnyen visszacsábíthatná az árusokat. Ám egy szabotázsakció keretén belül a Shinsei emberei felgyújtják az építkezést, és a tűzben meghal a Kozu család egyik embere is. Ekkor úgy tűnik, hogy végleg betelt a pohár Seiji-nél, és kénytelen megszegni elődjének tett ígéretét.

A vérben tocsogó jakuza történetekhez szokott nézők valószínűleg nehezebben barátkoznak meg a ninkyo-eigák visszafogottságával. Pedig ezeknek a régimódi gengszterfilmeknek egyáltalán nincs miért szégyenkezniük. Az igaz, hogy jóval higgadtabb tempóval bírnak, a történetek nagyrészt ugyanarra a kaptafára készülnek, és még a karakterek sem mutatnak túl sok változatosságot, de mindezek ellenére van bennük valami, ami miatt képesek kiállni az idő próbáját.

Mint ahogyan általában a ninkyo filmek, a Brutal Tales Of Chivalry fő témaköre elsősorban a becsület, tisztesség, lojalitás és természetesen a jakuza-kódex, vagyis a Jingi szabályai köré épül. A fő konfliktus tehát a klasszikus giri/ninjo problematika, vagyis hogy Seiji tartsa-e magát a végakarathoz, avagy azt megszegve állítsa meg az erőszakot, és szerezze vissza a család becsületét?
Seiji főnökké való kinevezése után máris a lehető legnehezebb helyzetbe kerül. Meg kell felelnie az embereinek, a halott főnök utolsó kívánságának, ráadásul még azzal is szembe kell néznie, hogy egykori szerelme Aya megházasodott, amíg a férfi a háborúban volt. Merengő, érzelmektől mentes ábrázata tehát olyan embert rejt, akinek szívében komoly viharok dúlnak. Seiji jakuza létére tökéletesen pozitív hős. Számára minden egyes emberének élete ugyanolyan fontos. Amikor egyik emberét elrabolják (Masa szerepében a mára már szintén legendának számító Hiroki Matsukata), akkor egyedül, fegyvertelenül indul el a kiszabadítására, a család véres bosszúra szomjazó többi tagjának megtiltva, hogy csatlakozzanak hozzá. A Shinsei főhadiszálláson a rivális család egyik embere hiába lő bele Seiji karjába, az elszánt és rettenthetetlen férfit ez sem állítja meg. Úgy viszi haza emberét, hogy nem hogy nem szegte meg a végakaratban leírtakat, de tulajdonképpen még meg is alázta ellenfeleit.

A könnyen követhető történet néhol kisebb mellékszálakra bomlik, melyek aztán végül egytől-egyig újra összeérnek. A film legelején például megismerhetjük Kazama-t (az ugyancsak legendás Ryo Ikebe - The Executioner I-II), a másik városból érkezett jakuzát, aki elveszett nővérét jött megtalálni. A Kozu család vendégül látja a férfit, és bár jó barátságot köt Seiji-vel, Kazama szinte végig a háttérben marad, nagyobb szerepet igazából majd csak a film végi kulcsjelent során kap. Aya új férjét, Ishioka-t pedig folyamatos bűntudat gyötri, amiért családja üzleti kapcsolatban áll a Shinsei-el. A tisztességes jakuza tudja, hogy mindez a családja jóléte miatt elkerülhetetlen volt, mégis becsületbeli ügyként kezeli a dolgot, és ezért később még az életét is hajlandó feláldozni.

Mivel oldschool jakuzafilmről van szó, érthető, hogy jóval idealizáltabb a háború utáni gengszterekről alkotott kép. Több a túl teátrális jelenet, illetve a könnyes szemű szentimentalizmus, ám mindezek ellenére sem tekinthető csak egy egyszerű nosztalgikus melodrámának. A film az akciók és a mozgalmasság tekintetében sem teljesít rosszul, bár a jitsuroku filmekhez képest még jó pár literrel kevesebb a művér. Természetesen a kulcsjelenet maga a filmet lezáró leszámolás, mely egy gyönyörűen megkomponált jelenetsor, amiben a szokott módon kardok és pisztolyok feszülnek egymásnak, tetovált férfiak kezében.

A ninkyo filmek semmivel sem kevesebbek későbbi társaiknál, mindössze egy másik kor szülöttei, éppen ezért más felfogásban is készültek. Kevésbé akcióorientáltak, sokkal több bennük a tradíciókra kihegyezett, még a szamurájfilmekből átörökített eposzi jelleg. Érdemes a ninkyo filmekkel való ismerkedést ezzel a sorozattal kezdeni, mert az azóta már nemzetközi elismertséget is kivívó (Fekete Eső, Jakuzák) Ken Takakura kiváló játéka, és a film kellemesen régimódi hangulata teljesen alkalmas rá, hogy a lovagias jakuzafilmek irányába fordítsa a tekintetünket.

A sorozat további részei:
- Brutal Tales Of Chivalry 4/9: Blood Stained Tattoo
- Brutal Tales Of Chivalry 5/9:
- Brutal Tales Of Chivalry 6/9:
- Brutal Tales Of Chivalry 7/9:
- Brutal Tales Of Chivalry 8/9:
- Brutal Tales Of Chivalry 9/9: