Rendezte: Hajime Hashimoto
A Shoko Ieda cikksorozata alapján készült népszerű Yakuza Wives széria tíz mozifilmet ért meg többnyire Shima Iwashita főszereplésével, majd a színésznő távozásával a 90-es évek végén a producerek újraindították a sorozatot, és még további öt epizód készült el, ezekben már végig a szép Reiko Takashima (Jusei: Last Drop Of Blood) játszotta a főszerepet. A Yakuza Wives: Burning Desire ebből az új sorozatból az ötödik, és mindmáig az utolsó film az egész szériából.
Haldoklik az öreg Suganuma nagyfőnök (Minoru Oki), és ezzel együtt természetesen szóba kerül az utódlás is. A Suganuma alá tartozó családok főnökei a koreai származású Kawamotót (Naoki Hosaka) támogatják (aki mellesleg a nagyfőnök lányának férje is), kivéve Namiko Saigo asszony (Reiko Takashima), az egykori utódjelölt főnök özvegye, aki azt gyanítja, hogy férje haláláért a családon belül felelős valaki, emellett ő néhai férje testvérét, a fiatal Kyoheit (Junta Yamada) látná szívesen a család élén. A patthelyzet végére végül maga Suganuma tesz pontot, aki kijelenti, vagy Kyohei lesz az utód, vagy senki. Ennek természetesen a többség nem örül, tovább nő a feszültség, óhatatlanul is véres végkifejlet felé sodorva az eseményeket.
A dolgot tovább bonyolítja, hogy megérkezik Kawamoto koreai felesége Eigyoku (az überszexi Aya Sugimoto) is, aki a börtönből szabadult, miután magára vállalta férje bűneit, és most kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy szerelmének már új családja van. A sors végül összehozza Namikoval, a két nő között pedig furcsa kapcsolat kezd kialakulni, és sorsuk végül összefonódik.
Meglehetősen szövevényes történettel van dolgunk. Egy komplikált családregény bontakozik ki a szemünk előtt, több keserű sorsú nő történetén keresztül. Namikót a gyász, a felelősség és a jakuzalét nehézségei kísértik, Eigyokut a csalódottság, a kiszolgáltatottság bántja, de ott van még a számító Ranko (Misaki), a főnök lánya, aki miközben féltékeny a férje hirtelen felbukkanó exére, érdekből egy másik jakuzával is összeszűri a levet. A fiatal Kaori sorsa a legtragikusabb. A lány maga az ártatlanság, aki gyengéd érzelmeket táplál Kyohei iránt, de aztán a beteljesült szerelem végül tragikus fordulatot vesz.
A film egyértelműen a nők ünneplése, a bátorságot és nyílt kiállást is egyedül ők vállalják a filmben, míg a férfiak többsége tökéletlen, hazugok, gyávák, erőszakosak vagy éppen zsarnokok, valószínűleg a rendező erre is játszott rá azzal a szimbolikus jelenettel, amikor Kawamoto emberei rákot esznek, röfögve, fröcsögve, mint a disznók.
A sorozat emblematikus fő karakteréhez, a sztoikus, megfontolt, és a férfias világban is derekasan helytálló középkorú jakuzanőhöz remekül illik a mindig hűvös, de elbűvölő mosolyú Reiko Takashima. Kimért, titokzatos, gyönyörű és elegáns, igazán tekintélyt parancsoló jelenség. Aya Sugimoto viszont még rajta is túltesz vonzerőben. Kettejük leszbikus áthallásoktól sem mentes (ez egyébként az egész szériára jellemző) táncjelenete a két hasonló sorsú nő igazi egymásra találása, a film egyik legérdekesebb és leginkább szimbolikus jelentéssel bíró képsora.
A sorozat emblematikus fő karakteréhez, a sztoikus, megfontolt, és a férfias világban is derekasan helytálló középkorú jakuzanőhöz remekül illik a mindig hűvös, de elbűvölő mosolyú Reiko Takashima. Kimért, titokzatos, gyönyörű és elegáns, igazán tekintélyt parancsoló jelenség. Aya Sugimoto viszont még rajta is túltesz vonzerőben. Kettejük leszbikus áthallásoktól sem mentes (ez egyébként az egész szériára jellemző) táncjelenete a két hasonló sorsú nő igazi egymásra találása, a film egyik legérdekesebb és leginkább szimbolikus jelentéssel bíró képsora.
A film főleg kesernyés melodráma, olykor giccsbe és a szokásos teatralitásba hajló momentumokkal, és nem utolsó sorban némi feminista felhangokkal. Története jól összerakott, izgalmas, amennyiben megfelelő türelemmel és figyelemmel ülünk neki egy igazán igényes dráma élményével lehetünk gazdagabbak. Jól fényképezett, hangulatos, szép és stílusos film, ami nem kevés hibája ellenére is felettébb kellemes alkotás egy olyan korszakból, amikor a jakuzafilm többnyire már csak filléres tucat videófilmekkel egyenlő.
