2011. április 27.

Abashiri Prison 3 (1965)

- Abashiri Bangaichi: Bōkyō-hen
- Abashiri Prison: Longing for Home
- Abashiri Prison: Duel on the Wharf

Rendezte: Teruo Ishii

A nagy sikerű Abashiri Bangaichi (Abashiri Prison) sorozat első része valójában nem is jakuzafilm volt, mindössze a főszereplő Tachibana karaktere kötődött a jakuzákhoz. A folytatásnak pedig már semmi köze nem volt hozzájuk, a (mindössze két hét alatt leforgatott) második rész egy kis idóta, bár a maga módján mégis élvezhető akciókomédia volt, ami néhány ellopott gyémánt körül bonyolódott. Így aztán ezen a blogon nem is nagyon indokolt róla a cikk. A harmadik epizódról viszont már annál inkább, mivel az egy ízig-vérig jakuzafilm, méghozzá az egyik legjobbnak tartott az egész Abashiri szériából.



Tachibana hazatér szülővárosába, hogy meglátogassa anyja sírját, és ha már úgy alakult, akkor az egykori klánját, az Asahi családot is. Érkeztének híre eljut a rivális Yasui főnök (Toru Abe) fülébe is, akit korábban Tachibana sebesített meg, és amiért anno az Abashiri börtönbe került. Yasui természetesen azóta is neheztel mind a férfira, mint az egész Asahi klánra, így amikor az Asahi kap egy fontos munkát a kikötőben, Yasui-ék mindent elkövetnek, hogy ellehetetlenítsék a munkát. De Tachibana vezetésével az Asahi sikeresen elhárítja ezeket a nehézségeket. Ekkor a Yasui emberei megölik Tachibana egyik barátját (Kunie Tanaka, aki az előző két részben is eljátszotta a lökött nőcsábász mitugrászt), majd Asahi főnököt is (Kanjuro Arashi, aki viszont az előző két részhez hasonlóan most is új karaktert alakít). Végül Tachibana úgy dönt, hogy befejezi Yasui-n azt, amit évekkel korábban már elkezdett.



Ránézésre ez is teljesen olyan sablon sztorinak tűnik, mint a több tucatnyi ninkyo bármelyikéé, és hát valójában olyan is. Ishii azonban sosem volt egy klasszikus sablonrendező, ő mindig is éreztette saját egyéni stílusát a filmjein, még ha azok ilyen megrendelésre készülő, és eleve sikerre ítélt tucat-közönségfilmek is voltak. Az Abashiri Prison filmek kortárs korokban játszódnak, és nem a díszletek között mászkáló kimonós színészeket látunk, akik mesterkélt párbeszédekkel és túljátszásokkal operálnak, hanem sokkal színesebb, karakteresebb, életszerűbb figurákat kapunk, így még csak véletlenül sem fulladunk bele a teatralitás unalmas egyhangúságába.

Tehát egy gyorsabb ütemű, izgalmasabb ninkyoval van dolgunk, amiben kevesebb az érzelgősség, több az indulat, és a szereplők is változatosabbak. A színes bőrű félvér kislány viszont kifejezetten ártott a filmnek, Emi ugyanis a szokásos cukinak szánt, de valójában rettentően idegesítő kötelező gyermekkarakter, akihez a főhős érzelmileg kötődik és aki olykor segít is emberünknek a problémái megoldásában (Piedone, illetve Ötvös Csöpi szindróma). A kisgyerek több szempontból is problémás, egyrészt nem igazán illik ebbe a férfias világba egy ilyen vinnyogó szereplő, másrészt az egyébként ránézésre nehezen megállapítható nemű gyermek ugyanis valójában egy feketére mázolt képű japán kiskölyök csak, amitől még kevésbé vehető komolyan a jelenléte.



Annál érdekesebb és szimpatikusabb karakter a Yasui klán által felbérelt Killer Jo nevű bérgyilkos (Naoki Sugiura), aki már igazi Ishii filmbe illő noir-os karakter. A fehér öltönyös, tüdőbeteg, vért köhögő napszemüveges férfinak imponál Tachibana állhatatossága, és amikor utóbbi a börtöntetoválását egy öngyújtóval próbálja meg eltüntetni a kezéről, bizonyítva, hogy ő már nem az az ember, aki régen volt, a TBC-s bárgyilkos rájön, hogy ez az a régi jakuza érték, ami a maiakból már elveszett, ezért visszavonulót fúj. Jo szerepe igazából csak a film végére értékelődik fel, amiért szintén kár, mert sokkal több időt és helyet érdemelt volna ez a misztikus figura. A végső leszámolás alkalmával ezúttal inkább klasszikus szamurájfilmes összecsapásban csúcsosodik ki a lezárás, ahol is Yasui (Toru Abe) megölése már kevésbé tűnik fontos vagy jelentős eseménynek, mint a Jo-val való újabb találkozás. Jo, aki a betegsége okán már úgyis halálra van ítélve, ezért inkább méltó módon, egy értékes ember keze által kíván meghalni, így a szamurájfilmekből ismert módon egyetlen mozdulattal csap össze tiszteletreméltó ellenfelével. Véleményem szerint nagyon impozáns befejezése lett ez így ennek a történetnek.



Az Abashiri sorozat eddigi három része három különböző típusú filmet sorakoztatott fel, melyből egyértelműen ez, a harmadik emelkedik ki a legjobban. Takakura bár a bűnbánó jakuza klasszikus sablon figuráját hozza itt is, valamivel több lehetőséget kapott kibontani ezt a szerepet. Ishii filmje kevésbé túlbeszélt, karakter és akció-orientáltabb alkotás, ami viszont hibáival együtt is még mindig csak egy jobb ninkyo, mintsem egy eredeti jakuzafilm. De attól még feltétlenül javaslom a megtekintését.


A sorozat további részei: 

- Abashiri Prison Continued (Zoku Abashiri Bangaichi) 1965